Nagy nevettetők Uj Péterről

Farkasházy Tivadar

FEJTENISZ

Mint szerkesztőről, nem szívesen nyilatkoznék róla, túl sokszor voltam az áldozatuk, azért kívánom neki, hogy ne gyakran másszon rá az index, mert ma a sajtóval még egy sajtósnak is reménytelen. Mint publicista – de utálom e szót – kezdettől lenyűgöz. A legtöbb cikket penitenciaként olvasom, különösen a véleményt. Hisz előre tudom, mi lesz benne, látva a témát, íróját, sokasodnak a közhelyek, az ismert fordulatok, s puffognak a ziccerek. A zsákolás nem írás. A ma durvasága pedig riaszt, mivel mindig egy arasszal odébb megy, hogy hasson, jönnek a testnedvek, egy igaz gyalázkodáshoz pedig fel kell nőni az illető mellé, vagy le kell menni hozzá kutyába. Akkor már inkább Cyrano, lássa, mondhatta volna szebben, kis lovag.

Na mindegy, szóval Megyesit, Váncsát, Bächert és UP-t olvasok úgy, hogy fogalmam sincs, mi a következő mondat. Mire lyukadnak ki. Miképpen fonódnak eggyé a rostok szövetté, s nem üdítővé. Hogyan kerülik ki a magától értetődőt, mennek szembe a napok óta tartó aktuális országos őrülettel, keresik meg a fonák fonákját. Mint Djokovics, aki kiáll a baloldali vonalra, s onnan üt be tenyeressel majd mindent, ami ugye a fonák fonákja, csupán nagyon sokat kell futni hozzá, s tudni előre, mit tesz a másik. Csak ne nyögjenek hozzá, Istenem, milyen lenne egy Nadal-Sarapova!

UP tömény, mint Bosch, kis felületre visz fel sokat, mint van Eyck, látom, amint felszisszen, még hogy őt a nagy flamandokhoz! Mert ritkán játssza az eszét, legfeljebb ha kosarazó horgászokról ír, ha az ember azt hiszi, tud írni, elég, ha felpislant a polcra, máris agyonnyomják az elődök. Talán inkább a francia expresszionisták között kéne keresni még egy borzalmasabb hasonlatot. Egy biztos, füle van. S baromi sokat dolgozhat mind a négy, míg elkészül, és oly könnyednek tűnik.

Koltai Róbert

"Egy hatéves történetre emlékszem - írta Koltai Róbert: - a Világszám! című, egyik legkedvesebb filmem bemutatója után azt írta Tóta W Árpád a kritikájában, hogy a film 'annyit sem ér, mint amennyit az átlag embersegg amortizálódik a megtekintése közben'. Ezután csak Uj Pétert értem el a szerkesztőségben, de nem jutottunk dűlőre. Ő mint főszerkesztő védte a mundér becsületét, de főleg hallgatott, én meg hosszan mondtam a magamét. Végül ez is dűlő volt, mert már az is elég lett, hogy valaki meghallgatott.

Utána fél évvel később bukottként emlegették egy indexes cikkben ugyanezt a munkámat, és mivel az embernek olyan a filmje, mint a saját gyereke, kemény üzenetet hagytam a telefonján. Aztán a film megnyerte a chicagói európai uniós filmfesztivál egyetlen díját. Bár nemrég találkoztunk Uj Péterrel egy benzinkúton, és jelentősen egymásra néztünk, ha jól emlékszem, hangot is adtunk köszönésképpen, azért, ha megbántottam a keményebb üzenettel, ezúton kérek elnézést. Kívánom neki, hogy az "uj" helyén találja meg a munkában az örömét."