Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Alföldi: Lenullázódik a kultúra

2012.04.01. 13:42
Az utolsó évadára készül Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, aki mindenképpen pályázni fog a következő ciklusra. Nem a stadiontól leszünk magyarok, csak a nyelvünktől és a kultúránktól, állítja az igazgató-rendező, aki nagyon hangos Nemzeti Színházat szeretne. Az utolsó évadának végén megrendezi a Mephistót, hogy megmutassa, milyen hatással van a politika a művészetre.
01
Fotó: Huszti István

A Nemzeti Színház igazgatójaként megbízatásának utolsó évadára készül. Ön úgy mondta, az első ciklus utolsó évada. Bízik benne, hogy lesz következő?

Ahova eljutottunk az elmúlt négy évben, az elég motivációt ad ahhoz, hogy megint pályázzak. Azt gondolom, egy normális országban élek. Ha nem pályáznék, akkor politikai alapon mérlegelném azt, hogy az elmúlt öt év munkájában mi történt, politikailag cenzúráznám magamat, beismerném, hogy politikai alapon kell megítélni a munkámat. Amit vállaltunk a pályázatunkban, azt nagyon nagy részt elvégeztük. Elő lehet venni a pályázatomat, és pontról pontra megnézni, hogy mit vállaltam. Ezek után miért ne gondolná az ember, hogy a munkája alapján fogják megítélni?

Az utóbbi hetekben sokat emlegetett "területfoglalás" a kulturális intézményekben, és persze a színházaknál is zajlik.

A  miniszter nemrég pont azt mondta, hogy a színház nem a politika gyakorlóterepe. Engem senki nem próbált meg soha cenzúrázni, hatalmi szóval sem, nem szóltak bele, hogy mi történik itt. Voltak balhék és botrányok, de én még a helyemen vagyok. Láttuk az utóbbi időben, ha valakit nagyon el akarnak mozdítani, akkor az megtörténik. Az érzékelhető, hogy milyen munka zajlik a Nemzetiben, még ha vannak is olyanok, akik nagy nyilvánosság előtt a pozitív véleményt nem vállalnák. A szélsőséges pártok csak engem támadnak, nem a színházat, úgyhogy az egy más ügy.

Tízéves az új Nemzeti Színház. A kezdetek is a politikai botrányokról szóltak, hogy miért kell elhozni az Erzsébet térről, miért így néz ki, de alapvetően azt várták tőle, hogy a Müpával együtt elég erősek lesznek ahhoz, hogy fellendíti a környék fejlődését. Az első darabban színészként volt jelen, most igazgatóként határozza meg a Nemzetit, milyennek látja a folyamatot?

Az egy nagyon más helyzet volt, egy előadásban voltam vendég, majd évekkel később igazgatóként jöttem vissza. Akármennyit foglalkozott is a politika a Nemzetivel, mégis színház lett belőle. Ilyen, olyan, amolyan, ez függ az igazgatók életkorától, habitusától, filozófiájától. Teljesen normális, hogy Jordán Tamás és én máshogy értelmeztük a Nemzeti szerepét. A kezdetekhez képest a külcsínről a belbecsre terelődött a figyelem. A Nemzeti léte mindig fontos volt: amikor létrehozták, akkor az volt a cél, hogy lehessen magyarul játszani, a szocializmusban felrobbantották, így a szabadság és önállóság szimbóluma lett, és az történelmi és emelkedett pillanat volt, amikor átadták. Fontosabb volt, hogy létrejött, mint, hogy mi van benne.

Jelkép még mindig a színház, de most már nem lehet a nemzeti szuverenitásért harcolni, demokráciában kell meghatároznunk a Nemzeti feladatát. Az én nézőpontommal, ahogy megtöltjük tartalommal, persze lehet vitatkozni. A lehető legexpresszívebben kell működnie ennek a színháznak, miközben ennél sokkal bátrabb előadások jöttek létre az elmúlt években az alternatívoknál, akik most haldokolnak. Elsősorban társadalmi tükörként kell kiemelt intézménynek lennie, ezért kell elvárni tőle, hogy minél inkább azokról az ügyekről beszéljen, amik nehezek, bonyolultak, tisztázatlanok, ezért kell kortárs módon működni. Miért nem örülnek, hogy 600 diák eljön, és élvezi Az ember tragédiáját? Miért az általánosságot, esetlegesen az unalmat kérik számon? Megjegyzem, sokkal több pénz kellene ahhoz a klasszikusabb színházi vonulathoz, amit egyesek elvárnak tőlem, például a Tragédia minden színét nagy díszletekkel ábrázolni. Ha végigszenvedi az előadást a néző, akkor az nem színház. Ez jelen idejű dolog, nem múzeum, mindig a jelenre reagál, ezt kell megérteni.

02

A következő évadban nagyon sok koprodukciós partnerrel dolgoznak együtt, és a mostanában megszűnő Szputnyik Hajózási Társaságot is felkarolja egy előadásra.

Korábban volt itt a Krétakör, a Hoppartból is sokan vannak nálunk. Egy normális országban az alternatív színház megtermékenyíti a hagyományos kőszínházakat, és ez fordítva is igaz lehet. Minden a nemzeti kultúra része, a kísérleti előadások, az alternatívok és a Nemzeti is. Az a jó, ha minél jobban figyelnek és hatnak egymásra ezek a csoportok. Ez csak a szokásos kíváncsiság bennünk.

A sajtótájékoztatón említett költségvetés szerint feleannyi pénzük van, mégis tizenegy bemutatót terveznek.

Négy évvel ezelőtt 1,7 milliárd forintot kapott a Nemzeti, most 995 milliót. A koprodukciós partnerek nagy száma is ezért van. Mindent meg kell lassan szerezni: a Hamletben az állványokat a Korda Filmpark adja, a ruhákat a Griff, nem adjuk már ki a Színműtár könyvsorozatot, és mindent sokkal olcsóbban hozunk létre. Ami egy darabig megy, de csak egy darabig. Biztos benne van az is abban, hogy az Osborne-darabot a színpad alatt játsszuk, hogy nincs elég pénzünk díszletre, de így egy sokkal érdekesebb teret tudunk létrehozni: a főszereplő iszonyatosan rá van kényszerítve, hogy  titkolja a valós életét, amit így szinte csak sötétségben és titokban élhet meg, ezért nagyon jó, hogy levisszük a nézőket a darabbal együtt a színpad alá. Az, hogy a Hamletnél megfordítottuk a nézőteret (a nézők ülnek a színpadon, a nézőtéren játsszák a darabot), az nemcsak a pénz hiányáról szól, hanem nagyon erősen próbál a színházak, a kultúra helyzetéről beszélni. Nincs az a pénz, amennyiért fel lehetne építeni egy ilyen díszletet a nagyszínpadon. Korábban átlag húsz milliót költöttünk egy nagyszínpadi bemutató létrehozására, most ennek töredékéből csináltuk meg a Hamletet.

03

A jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány mindenkitől azt kéri, hogy értse meg, ennyi pénz van. A színházak támogatása folyamatosan csökken, az alternatív színházak pedig ellehetetlenültek.

Egyáltalán nem gondolja azt a szakma, hogy ne kellene megéreznünk, milyen nehéz helyzetben van az ország, ugyanakkor nem gondolom azt, hogy negyven milliárdból most stadiont kell építeni. Ha öt-hat milliárdot bennhagynak a kultúrában, akkor nem könnyen, de valahogy elműködik. Most a Szputnyik pár hónapra leáll, Pintér Béláékkal nem tudni, mi lesz, zárnak be színházak, színészeket küldenek el. Nullázódik le a kultúra. Lehet, hogy csak harminc milliárdot kellene stadionra költeni, vagy csak három év múlva kell elkezdeni építeni, vagy nem biztos, hogy kétmilliárdért most kell átrendezni a Kossuth teret. Nem szellemileg vagy filozófiailag mondom, az a vezetők dolga, amivel lehet egyetérteni vagy nem, de súlyozni kellene, mert ezek nélkül a fejlesztések nélkül elvagyunk most, viszont abból a kétmilliárdból normálisabban tudna működni a rendszer. Nem fontos a kultúra, ezt érezni. Vitázunk a kollégáimmal, mert szerintem minél kevesebb pénz van, annál jobban kel nyomulni, és annál több előadást kell csinálni, mert meg kell mutatnunk, hogy ez fontos, és enélkül nem létezik a magyar nemzet. Nem a stadiontól leszünk magyarok, csak a nyelvünktől és a kultúránktól. És ez nem politika.

A ciklus végén, utolsó rendezésként a Mephistót viszi színre, hogy megmutassa, hogyan költözik bele a politika a művész életébe. Ez szép vállalás búcsúdarabnak.

Mi értelme lenne, ha nem vállalnám be?  Ez nem bátorság, én bele akarok szólni abba, amiben élünk, és szerintem a Nemzeti Színháznak ez a különleges feladata, hogy beszélnie kell erről is. Ez egy olyan különös intézmény, amire mindenki odafigyel, ami egy kvázi vezérhajó, vagyis melyik színház legyen politikus egy teljesen átpolitizált társadalomban, ha nem a Nemzeti? Ha ez sem, akkor nincs értelme színházat csinálni. Az a feladatunk, hogy valahogy beszéljen ez a színház a világról, különben hogy tesszük azt jobbá? Nem akarok csöndes lenni, nem akarom, hogy a Nemzeti csöndes legyen, hanem hangos, mert erre most iszonyú nagy szükség van. Mi is legyünk hangosak, ne csak az őrjöngők. A színház nem hazudhat.

06

Ezért vette elő tizenhat év után újra a Hamletet ennyivel politikusabban? Mitől lett újra aktuális az ön számára?

A Hamlet előadástörténete azt mutatja, hogy amikor valami izzik a társadalomban, akkor ez a darab előkerül, mert valahogy beszívja magába a történéseket. Nekem nagyon fontos, hogy a jövő generációjával mi lesz, tud-e bármit kezdeni azzal, amibe keveredett, vagy csak őrjöngeni tud. Én azt látom, hogy most csak őrjöngeni tud. Vajon mit vettünk el, mit nem mutattunk meg, miért nem tekintettük őket felnőttnek, hogy huszonéves fiatalok heilhitlereznek. Ez azt jelenti, hogy valamit elcsesztünk, ők valamiről nem tudnak, egy nagy zsákutcába kerültek. Az talán reményre ad okot, hogy sorsfordító pillanatokban az ország bizonyította, hogy tud normálisan gondolkodni, és nem vevő ezekre az ordas eszmékre.