Szörfök, zsidóság és John Cage sakkpartnere

"A Rita hurrikán miatt műalkotásaink csak ma késő este érkeznek meg. Sajnáljuk, de holnap örömmel látjuk önöket" - állt a megnyitó utáni órákban az Art Forum egy pavilonjának falán. Ekkortól fészkeli be magát a kérdés a fejünkbe, mely aztán a vásár többi napján is szünet nélkül ott motoszkál: akkor most mit látunk? Modern művészeti termékeket vagy ártalmatlan, aranyos, jól kitalált koncepciókat?

Ne nézz, vásárolj!

Tekintse meg képeinket!

Az idén tizedik születésnapját ünneplő Art Forum Berlin olyan kortárs nemzetközi művészeti vásár, melyet elsősorban egyéni és csoportos gyűjtőknek, múzeumoknak, kurátoroknak, kritikusoknak valamint az upper class laikus, művészetbe invesztálni szándékozó tagjainak rendeznek meg évről évre. A kiállított művészeti termékek visszafogottsága alapján kétségkívül ez utóbbi a legmegbecsültebb célcsoport.

A biennálékkal szemben a mottó itt deklaráltan kereskedelmi: "Kauft mehr Kunst!" (Vásároljatok több művészetet!), a galériákon van itt a hangsúly, nem a művészeken. Nem hiányozhat persze a kulturális misszió sem, amit napi két beszélgetés biztosít olyan témákról, mint hogy Mi a fotográfia jövője? vagy Interdiszciplinalitás: művészet és tudományok.

Külföldiek Berlinben

A három bemutatóterem közül egyértelműen a Halle 17 a legérdekesebb, ami már-már múzeum érzetét kelti, csak a képek infópapírjain feltüntetett árak és az eladott képeket jelölő színes pöttyök jelzik, itt is kommerciális célok dominálnak. A Temporary Import néven megrendezett speciális kiállítás olyan külföldi művészeket mutat be, akik az elmúlt években ösztöndíjjal érkeztek Berlinbe, majd legalább hat hónapig vagy örök életre ott ragadtak. "Ez a kiállítás egy kísérlet a vásárban" - vázolja nekünk a koncepciót Susanne Titz kurátor. Itt helyezkednek el az úgynevezett "freestylerek" is, akik abban különböznek a többi kiállítótól, hogy nincs pénzük önálló pavilonra, és a sajtóanyag avantgárdoknak nevezi őket.

A kurátor sokat időzik a 72 éves William Anastasi koncepcióművész munkái előtt, feltehetően három okból: 1. ő a legidősebb résztvevő, 2. nagy fekete táblára nagy fehér betűkkel felírta, hogy Jude (zsidó) 3. össze-vissza firkált néhány lapot a rázkódó metrón útban sakkpartnere, John Cage felé. (Jópofa lenyúlható ötlet koncepció nélküli magyar művészeknek.)

A legvidámabb projekt kétségkívül a Surfer Shop, egy spanyol nyaralás lenyomata, amikor is három düsseldorfi kunststudent amerikai tanáruk javaslatára nyáron jól megtanult szörfözni és szörfdeszkát építeni, az eredményt pedig kiállította. "Bizonyára ön is belátja, hogy a szörfösök esztétikája és a festészet esztétikája nem sokáig állhat szemben egymással" - hallom a mellettem álló Hugo Boss öltönyös úr szavait. Az újabb okosságok elől bemenekülök egy mellékterembe, ahol Jimmie Durham videóművész helyettem is osztja a Boss öltönyöshöz hasonló urakat a legnagyobb blöffként számon tartott trash-art keletkezéséről szóló rövidfilmjével.

A félős bolgártól a drága hangyákig

Nedko Solakov bolgár művész az, aki gyermeteg ötletével mindenkit űberel. 2003-ben azzal a kéréssel kereste fel az izraeli és a palesztin hivatalos képviselőt Szófiában, hogy legyenek kedvesek arra a pár napra berekeszteni a konfliktust, míg ő egy Tel Aviv-i galériában vendégeskedik. "In general I am not so brave" - vallja be az elején, majd rátér a lényegre: "if possible during my brief visit in Israel in the Autumn of 2003, the Israelis and Palestinians could have a temporary cease-fire in order for me to do my exhibition." Majd ellátogatott mindkét félhez és lefilmezte válaszukat.

Peter Kogler digitális vöröshangyái - akik balról jobbra másznak, és akiket nemrég Budapesten is kiállítottak - messziről csodásan néznek ki, két percig közelről is, aztán öt perc múlva már minden nézőpontból unalmasak. Nyilván az első négy perc miatt vette meg őket valaki 15 000 euróért már a második napon.

Szex és média nélkül

Klik a képre!

A három terem összbenyomása olyan nett. Látszik, biztosra akarnak menni a galeristák, ezért nem vállalnak be botránykeltő, tabudöngető, nehezen értelmezhető alkotásokat, az ábrázolt témákban gyenge a szex-erőszak-médiabulvár vonal, Jeff Koons például ebben a közegben polgárpukkasztó fenegyereknek számítana. A nettségen kívül nehéz megállapítani egyetlen irányba mutató általános tendenciát, mondjuk tény, hogy sok a koncepciózus és kreatív munka. A hagyományos értelemben vett festészeti alkotások mintha visszaszorulóban lennének, és helyette a fotók, kisplasztikák, szobrok és mindenekelőtt a videóinstallációk vették át a terepet. A kiállított műtárgyak könnyen emészthetők, és gyakran utaznak a divatos nosztalgiaérzésre.

A művészek az Art Forumon deklaráltan a galériák szolgálatában állnak: Wim Wenders mélabús tájképe mellett például simán elsétálnánk, ha egy fotós nem fényképezné öt percig mozdulatlanul. Az egyetlen magyar kiállító egyébként a budapesti Deák Erika Galéria.

Picasso, Goya és a levitáló férfi

Az Art Forum falain túl a berlini ősz képzőművészeti lázban ég, az Art Forum mellett párhuzamosan három hasonló profilú, de kisebb költségvetésű rendezvény fut (közülük a városi művészekben erős, bevállalósabb és igen szórakoztató Kunstsalont ajánljuk meleg szívvel). Utolsó óráiban még elcsíphető a Goya-kiállítás, november közepéig tart a kortársfotó-fesztivál, néhány napja kezdődött a Picasso-tárlat, aki pedig az elmúlás romantikájában utazik, a decembertől végleg megszűnő Palast der Republikban gyönyörködhet a halál témája köré válogatott kortárs alkotásokban.

Kétszer hat óra kortárs művészettel töltött nap után szombat este a Club 103-ba menekültünk, de kiderült, itt is sem vagyunk biztonságban: a föld felett két méterrel, egyik kezével a falnak támaszkodva, látható damilt és alátámasztást nélkülözve egy öltönyös férfi levitált.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!