Sajátos metamorfózis

A metamorfózis témája köré szervezett idei építészeti biennálé "Széptől szépig (és vissza)" című magyar kiállítását Schneider Márta helyettes államtitkár (NKÖM) nyitotta meg, közvetlenül a kortárs sztárépítészeket felvonultató olasz pavilon megnyitása után.

Néha csattan egy kicsit

Tekintse meg képeinket!

A csekély hallgatóság előtt elhangzott beszéd röviden vázolta Janesch Péter építész koncepcióját, miszerint a kiállítás négy, a szépet különbözőképpen értelmező egységből áll. Az államtitkár asszony szerint a kiállítás eredeti koncepciója "sajátos metamorfózison" ment keresztül. Mint arról az Index korábban beszámolt, a kiállítás egyik alappillére a Szép Házak folyóirat képanyaga lett volna, ha a folyóirat főszerkesztője augusztus végén, a szerzői jogok megsértésére hivatkozva, nem lép végleg vissza korábbi - csupán szóban adott - ígéretétől.

A "közmegegyezés szerinti szépet" jelképező képanyagot (hatszáztizenhat fotót) a Csörgő Attila ötlete alapján Szabó Zoltán által konstruált lapozógépbe komponálták, ám azt a megnyitó előtti ellentmondásos információk szerint letakarták - vagy a szerkezetet üresen mutatták volna be. Nos a végeredmény: hatalmas fehér lepel, GENERAL felirattal, amely mögött a gép néha csattan egyet.

Populáris szép és az elit

Ez azonban csak a kiállítás egyik része, a Maróti Géza tervei alapján épített pavilon jobb oldali termét elfoglaló egyik szép. Az átellenben található teremben Janáky István gyűjtése látható az "névtelen építészeti maradványok" képeivel, szemmagasság felett, frízként felragasztva, kézírásos kommentárral. A régi, sokszor lerobbant házakat, részleteket bemutató képsorozat csíkja felett a GENUINE vetített betűi magyarázzák a "közmegegyezéses széppel" való oppozíciót.

A kurátori vízió, hogy a szép manapság ezekben a maradványokban lelhető fel, míg a káoszt e bizonyos közmegegyezéses szép demonstrálja. Janesch Péter koncepciója szerint a szép általános degradálódása közepette is születnek reménykeltő alkotások: ezt szemlélteti a pavilon középső részében a Sámsondi Kiss Béla dermesztett beton találmányát bemutató dokumentáció, és a Sámsondival szellemi rokonságban alkotó Szövényi István építész és Jovánovics György szobrász munkái. A széphez visszavezető út helyett véleményem szerint a kiállításon mégis a populáris szép és az intellektuális, elit-szép ütközete exponálódik.

Álmennyezet

Klikk a képre!

Az összefüggéseket a vaskos katalógus sem tisztázza. Bár Sámsondi Kiss Béla vázlatai azonosak a kiállítottakkal, Janákytól a fényképsorozat helyett útirajzai és feljegyzései lapozhatók át benne.

A pavilonban végezetül következnek a kiállítás koncepciójába tavasszal becsatlakozott - s a katalógusból kimaradt - Somlai Fischer Ádám és Hudini Péter, illetve Ágoston Gergely és Fecske László projektjei, melyeket a kiállítás céljára rögtönzött vászon-álmennyezetre vetítenek. A kísérleti építészettel és médiával foglalkozó fiatal alkotók jelenlétét a szépség fogalma nem, legfeljebb a biennále átfogó, metamorfózisra épülő koncepciója igazolhatná.

Nem véletlen, hogy például Somlai és Hudini eredetileg ide szánt látványos installációja mégsem kapott helyet, hiszen átrajzolta volna a kiállítás önmagában is zavaros képét. Munkájuk így kevésbé feltűnő, ám annál határozottabban poentírozza: a magyar szereplés a nemzetközi építészeti mustrán meglehetősen provinciális, és a kiállítókon kívül majd' minden látogató számára nehezen értelmezhető összefüggéseket tartalmaz.