Ellenáramlatok

Bodó Viktor és a Magma Társaság előadása a Trafóban - tánccal, kórussal, DJ-vel és kutyával.
Hol a mozivásznon tűnik fel Krétakörös színekben (Nexxt), hol főiskolás vizsgarendezése (Citromfej) kapcsán kerül szóba szakmai berkekben Bodó Viktor. Ami nem semmi, mert a rendező szakosok éves megmérettetéseiről ritkán hallani ennyi méltató szót a pikírt színház brancsban.

Az Ódry Színpadon is a Magma Társasággal szerepelt már Bodó Viktor, aki felvilágosított, hogy itt nem csupán egy színtársulatról van szó, hanem egy manapság szokatlan művésztársulásról. Színházi- és filmrendezők, negyven tagú kórus és egy csapatnyi színész csatlakozott a Magmához. (Ők készítenek filmet például a Liliomból, Csányi Sándor főszereplésével.)

Bodó Viktor
Március 13-án, szerdán, este nyolckor a Trafóban mutatja be Bodó Viktor társulata az Ellenáramlatok (Crosscurrents) című előadást. A rendező nem árulta el, Dj Mangoval hogy kerül egyszerre színpadra egy énekkar, és mit keres majd a darabban Sonka, a kutya. Azt mondta, el kell menni, meg kell nézni.

Amit viszont nem tudott eltitkolni - mert megírta a Magyar Narancs - hogy a születésnapos (tíz éves!) New Writing nevű, angol irodalmi antológia verseiből és novelláiból készül az előadás. A nyersanyagot, Szirtes György (alias George Szirtes), a kötet egyik szerkesztője válogatta a British Council-nak, ők pedig a Magma Társaságot találták meg a feladattal.

Bodó Viktorék kísérletezni kezdtek ezzel a nyersanyaggal: azt kutatták, hogyan lehet verseket izgalmasan megjeleníteni a színpadon, és persze, hogyan tudnának minél több meglepő formát mutatni a közönségnek. Ez szinte kötelező egy újonnan alakult társulatnál. Ami érdekes - mondja Bodó - hogy nem minden írás hozta őket egyformán lázba, mivel nem ők szemezgettek az antológiából, hanem készen kapták az anyagot. Úgy döntöttek, nem törekszenek arra, hogy mindegyik műhöz lehengerlő képeket és mozdulatokat gyártsanak. Inkább azt játsszák el, hogy nem tudnak mit kezdeni egy verssel, ha nem tudnak mit kezdeni egy verssel.

Az előadáson végig angol és magyar feliratok kísérik majd színpadi képeket, és a Trafó arculatához hozzápasszintva a produkciót, Dékány Edit koreográfus kortárs táncelemekkel tűzdelte meg a jeleneteket.

Bodó Viktor fanyar humort ígér (szerinte a Magma Társaságnak már van ilyen, másokéval össze nem téveszthető), és ahogy már említettem: kórust, kutyát, DJ-t, meg zenekart. Ja, és verseket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04