Maradnak a halott politikusok az utcán?

2004.05.11. 15:35
Assisi Szent Ferenc madáreleségből készült ehető szobra, egy nagy fehér fal és egy lyuk, amibe beleülve megtudhatjuk, milyen bugyikat lát Budapestből egy ülő koldus. Az Index információ szerint ezek a szobrok is a győztesek között vannak az ARC-csoport és az Őszi Fesztivál köztériszobor-pályázatán. Pénz azonban egyelőre nincs, talán azért, mert a szponzorok félnek a provokatív alkotásoktól. Gesztiék szerint fikázni könnyű.
Halott politikusok könnyebben kerülnek az utcára, mint szokatlan, kortárs képzőművészeti alkotások, derült ki az ARC és a Budapesti Öszi Fesztivál (BÖF) köztériszobor-pályázatának eredményhirdetése után. Mint arról beszámoltunk, a Felvonulási téri plakátpályázat révén közismert formáció emlékmű- és politikusközpontú szoborállító hagyományaink ellenében hirdetett pályázatot.

A győztesek hét budapesti helyszínen állíthatják ki munkájukat, amelyektől annyit vár el a zsűri, hogy "haladó szelleműek" és "eredetiek" legyenek, ne politikai kurzusok igényeire reflektáljanak.

Szponzorok nélkül

Tekintse meg képeinket!
A művészettörténészekből és képzőművészekből álló zsűri hétfőn az eredeti elképzelésektől eltérően nem hét, hanem tizenegy nyertest hirdetett, mert, mint Bakos Gábor képzőművész, az ARC ügyvezetője elmondta, nehéz volt választani a beérkezett 122 pályázatból.

A tervektől eltérően ugyanakkor nem derült ki, pontosan mikorra és főleg mennyiből kell elkészíteni a szobrokat, mivel a pályázat költségvetésének még mindig hiányzik a fele. A Budapesti Őszi Fesztivál (BÖF) által biztosított összegen felül körülbelül 10 millió forint kell még a művek kivitelezéséhez és az alkotók honoráriumára.

Belterjes szakmai pletykák szerint azért nem csorog pénz a szponzoroktól, mert a cégek tartanak attól, hogy provokatív kortárs alkotásokhoz adják a nevüket. Egyik informátorunk szerint a lehetséges szponzorok csak azután döntenek, miután látták a műveket. Ezért is hirdettek volna eredményt most, jóllehet nincs is fedezet a köztéri szobrok elkészítésére. Bakos Gábor ezzel szemben azt állította, hogy egyszerűen nem akarták tovább halogatni az eredményhirdetést. Abban bíznak, hogy egy lendületben lévő projektre könnyebben találnak szponzorokat.

Ezt a verziót támasztja alá, hogy az Index már egy hónapja tudott néhány nyertesnek választott pályamunkáról. Ismeretes volt például annak a fehér falnak a terve, amely az ARC és a BÖF reményei szerint a Moszva tér közönségét fogja majd megdöbbenteni.

Művészeti gödör

A már magában is felkavaró, a hajléktalanokat, feketemunkásokat a budai villanegyed lakóival keverő tér úgy tűnik, hogy a provokatív alkotások helyszíne lesz. Itt ássák ki azt a gödröt, amelyben elhelyezkedve a járókelők egy ülő koldus vagy eb szemszögéből vehetik szemügyre unalomig ismert terüket, vagy követhetik a fehérneműtrend-változásokat.

Hat hét hírnév
A Budapesti Őszi Fesztivál és az ARC köztériszobor-pályázatának nyertes munkái október 15-től lesznek láthatóak a főváros hét pontján: a Blaha Lujza téren, a Deák téren, a Ferenciek terén, a Gellért téren, a Moszkva téren, a Kálvin téren és a Nyugati téren.

Nyertesek:
Horváth Tibor / Földfölött / Moszkva tér
Kiss Richard / Fehér fal / Moszkva tér
Kovách Gergő / Kálvin tér
Oláh Mátyás László / Leütöm aput / Deák tér
Orlai Balázs / Gombák a téren / Ferenciek tere
Pap Éva / Szívverés / Nyugati tér
Sugár János / Elnézést / Batthyányi tér
Takács Máté / Boldog hajléktalan labdával / Blaha Lujza tér
Tokodi Edina / Nyugati tér
Tukora Balázs / Koldusautomata / Deák tér
Vándor Csaba / Szent Ferenc / Ferenciek tere

Bakos Gábor elmondta, hogy a zsűri többek közt azt figyelte, mennyire illeszkedik a pályamunka a helyszínül választott területhez. Így kerül majd például Assisi Szent Ferenc klasszikus formájú, ámde madáreleségből megálmodott szobra a Ferenciek terére, ahol egyszerre reflektálhat a szent legismertebb tettére, a templomra és a teret uraló galambtömegre.

A kiállítandó alkotások nem csak abban térnek el a szobrok konvencionális megjelenési formáitól, hogy szoros kapcsolatot tartanak fenn a hellyel, ahol megjelennek. A Budapest hét helyszínére tervezett alkotások hangsúlyosan nem az örökkévalóságnak szólnak, hanem csupán kiállításuk hat hetére. Vándor Csaba Szent Ferenc-szobra ebből a szempontból is megfelelő alkotásnak tűnt, hiszen a galambok a kiállítás végére minden bizonnyal szükségtelenné teszik a bontási munkálatokat.

Elnézést

Sugár János Elnézést című alkotása ugyan nem fogy el, de hosszú távon biztos zavarokat okozna. A Batthyányi tér fölé hajló, nyolc méter hosszú, közlekedési táblát imitáló mű ugyanis azt közli az alatta elhaladó autósokkal, hogy: Elnézést.

Klikk a képre!
A tavaly nyáron megrendezett, Gravitáció című köztéri kiállításon díjazott művész elmondása szerint a bocsánatkérés Magyarországon ritka aktusát szeretné elterjeszteni, akár ilyen "szubverzív" módon is.

A mű nemcsak elgondolkoztat, vélte Sugár, aki aki egyébként a Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének vezetőjeként is ismert, hanem például lefényképezkedhetünk alatta, majd a jelzésértékű fotót elküldhetjük barátnőnknek.

Lagzi Lajcsi és a madarak

A zsűri a botránytól félt, vélte Vincze Barbara, aki amellett, hogy lapunk munkatársa, egy háromfős művészcsoport tagjaként sikertelenül nevezett az ARC pályázatára. Assisi Szent Ferenc alakja a kortárs művészetben, úgy tűnik, egyet jelent a köztér modern szemléletű formálásával, mivel a csoport egyik pályamunkája szintén az ő alakját fogalmazta újra.

Igaz, a szent itt Galambos Lajos alakjában jelent volna meg. Az áttetsző, műgyanta szobor kéztartása leszállóhelyet kínált volna a Deák tér galambjainak, így olvadva egybe környezetével. Testét, "popartos" utalásként, színes galambábrázolások borították volna.

Fikázni könnyű

A pont:itt:most névre keresztelt, városátformálási mozgalom, nem meglepő módon, a fiatalabb generációkat mozgatta meg. A pályázat honlapja szerint a jelentkezők közel hatvan százaléka húsz és harminc év közötti volt. Az adatok szerint a férfiak szeretnének inkább nyomot hagyni a város képén, ugyanis a pályamunkák hetvenhét százaléka az XY kromoszómához kötődik.

Bakos Gábor elmondta, hogy a jelenleg még nem működő www.arcmagazin.hu címen hamarosan elindul a pályázat honlapja. Kiderült az is, hogy az ARC már dolgozik a főprofiljaként ismert plakátpályázatán is, amelynek szlogenje exkluzív jelleggel sokkolta az Indexet is. "Fikázni könnyű, alkotni nehéz" - szólítja meg hamarosan a kreatív felesleggel rendelkezőket a formáció.

A zsűri

Bakos Gábor (képzőművész, az ARC ügyvezető igazgatója)
Boros Géza (művészettörténész)
Kovalik Balázs (rendező, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője)
Körösényi Tamás (képzőművész, az MKE szobrász tanszékének vezetője)
Várnagy Tibor (képzőművész, a Liget Galéria vezetője)
Zólyom Franciska (művészettörténész, kurátor)