Paulina
16 °C
20 °C

Nosztalgia, csaj és üdvözülés a legjobb bringás fotókon

2008.04.23. 13:00
A Critical Mass végén megnyitott szabadtéri fotókiállítás profi és amatőr képeiből négyet megvásárolnak a Bringázz munkába kampány nyerteseinek. Önök kiválasztották, hogy mely képekből váljon díj. Mi önvizsgálatot tartunk.

Olvasóink szigorúak voltak a kerékpárosokkal, derült ki a bringás fotókiállítás képeinek szavazásán. Az első négy helyezett közül csak egy fotó érte el a négyes osztályzatot, a következő három pedig erős négyes alát kapott. Elemzőink egyelőre még nem fejtették meg, a markáns vélemény annak köszönhető, hogy a szavazók közt többségben voltak az autósok, akik nehezményezik, hogy vannak, akik alternatív módon ússzák meg a közlekedés részét képező dugóban rostokolást. Vagy éppen hogy a keményvonalas biciklisták nyomkodták az egeret, hiányolva a kerékpározás mindennapi oldalát bemutató felvételeket, azaz, amikor az ember ül a biciklin, és teker A-ből B-be.

Kapolka Gábor - Az utolsó kerékpárjavító az Ecserin

A Kodály körönd kerítésein kialakított, szabadtéri galériában látható felvételek ugyanis inkább azt a képzetet keltik, hogy a biciklizés a meditáció és/vagy a rekreációs droghasználat alternatív formája. Ez az összkép ráadásul nem is a kurátor ízlését tükrözi. Mivel a fotókat lapunk kulturális újságírója válogatta, tudjuk, hogy a teljes mezőnyt a melankólia, az átszellemülés és a nyugalom hatotta át.

A sorrendet látva egyértelmű: Önök a nosztalgiára, a csajokra és a mennybemenetelre asszociálnak, ha bringázásról van szó. Mi pedig nehezen tudnánk belekötni a választásukba.

Vancsó Zoltán - Salföld

A Bringázz munkába kampány nyertesei számára a gazdasági minisztérium az Ecseri piac utolsó bringaszerelőjét bemutató képeket veszi meg. A szavazó olvasó úgy tűnik szeretné vastagkerekű parasztbiciklivel róni a poros utakat, és ha szalajt a lánc, betolni a csörgő vasszerkezetet egy poros, olajszagú műhely csendes szerelőjéhez. Kapolka Gábor szociosorozatát ugyanis annyira kedvelték, hogy rögtön kettőt is beválasztottak a legjobbak közé.

Egyébként mi örömmel részt veszünk egy közös balatoni biciklitúrában szavazóinkkal, mivel második helyre emelték egyik kedvencünket, Vancsó Zoltán salföldi képét. Igaz, hozzánk közelebb áll a fotós milánói kompozíciója a kövezeten suhanó, fejetlen biciklissel.

Érthető az is, hogy önök szeretnének fiatal csajokkal biciklizgetni a budapesti éjszakában, így megható őszinteséggel szavazták be harmadiknak Újvári László Anna című képét.

Molnár Zoltán - Manhattan

Bár örömmel töltött el minket a több ezer szavazat, és az, hogy néhány kedvencünk is jó helyen végzett, jelenleg önvizsgálatot tartunk. Két favoritunk, Molnár Zoltán Manhattan, és Kárpáti János Iván Kevlár délután című fotóit - amelyekért az apró részletekből építkező, finom kompozíciók miatt rajongtunk - az utolsó helyekre taszította a szigorú olvasó.