Építési engedélyt kapott a Duna-parti bálna

2009.01.14. 16:08
Ha a komplexum valóban elkészül, Budapesten itt nyílik egyedül lehetőség arra, hogy ne autósávokon átkelve juthassunk le a Dunához.

A Ferencvárosi Önkormányzat Építésügyi Hatósági Csoportja 2009. január 9-én kiadta a jogerős építési engedélyt a Közraktárak komplexumára épülő kulturális- és bevásárlóközpontra. A 27 ezer négyzetméteres CET-Budapest összterületű beruházás a ferencvárosi Duna-parton épül majd fel.

Ahogy arról már beszámoltunk, a holland Kas OOsterhuis által a régi épületek mögé, sőt fölé tervezett üveghéj átnyúlik a meglévő régi raktárépületeken, és galériát alkotva egyesíti a régi és új építményeket. 2010 nyarára elkészülő CET-ben a tervek szerint üzletek, bárok, művészeti galériák, éttermek működnek majd. A komplexum második emeletén egy 1050 főt befogadó rendezvény- és koncertterem is helyet kap. A fejlesztés része lesz két parkolószint, valamint sétálóösvények, kerékpárutak és teraszok kialakítása a Duna mentén, összekötve a már kialakulóban lévő egyetemi városrészt a szomszédos parkkal. Budapesten itt valósul nyílik egyedül lehetőség arra, hogy ne autósávokon átkelve juthassunk le a Dunához.

A CET-Budapest még a tervezés fázisában nemzetközi elismerésben részesült, s megkapta az Autodesk Revit BIM Experience Award díjat, melyet az épületinformáció-modellezés innovatív felhasználásáért ítélnek oda.


A tervek

Szintén a tervezési szakaszban kapott beruházói díjat erre a projektre az építtető Porto Investment Hungary Kft is a „CEE FUTURE – 2007–2013 Közép és Kelet-Európa Fejlesztési Fóruma” elnevezésű konferencián ahol a CET-Budapest, a Közraktárak felújításával a Legnívósabb fejlesztési projekt díjában részesült.

A kulturális beruházásra a Főváros 2006-ban írt ki beruházói pályázatot, s a tervek elkészítésére az eredetileg rotterdami székhelyű ONL építészirodát bízták meg.

Az ONL Hungary egyébként pályázott Budapest Szíve - Városháza Fórum tervpályázatára is 2008-ban. A terv nem nyert, de 4 millió forintos kiemelt megvételben részesült.