Mozgó vetítőterem és képtelen filmek

2004.10.24. 12:30
Mozgó filmszínház elektronikus zenével. Hangfilmek a nézők aktív közreműködésével. Virtuális térré alakított tükörterem. A Cinemascope kiállítás a bezárt Átrium moziban.
Két finn képzőművész fényhatások és kinetikus elemek segítségével virtuális térré alakítja át az Átrium mozi tükörcsarnokát. A vetítőteremben David Shea kortárs zeneszerző hang-installációja kap helyet. A Soundfilm in Eight Acts című munkája a hangok és a képek természetes kapcsolódását mutatja be a zene elbeszélő és vizuális hatásán keresztül. A láthatatlan "hang-vetítés" célja 8 egymásra épülő rövid hangfilm lejátszásával képeket előhívni a látogatók emlékezetéből és képzeletéből.

A háromtagú e-Xplo művészcsoport multimediális "városnéző" buszútjai Budapest kulturális és szociális rétegződéseit, a város ismeretlen oldalait fedik fel. A mozi épülete elől induló buszutak precíz koreográfiát követnek, melyhez ugyanúgy hozzátartozik az élőben előadott elektronikus zene, mint az éppen aktuális helyszín adottságaira reagáló hanganyag. Az e-Xplo utazás leginkább mozgó filmszínházra emlékeztet, melyben a busz egyenletes ringása lassan az ablak előtt elsuhanó épületek fölé röpíti az utasok képzeletét. Az Őszi Fesztivál keretében megrendezett Cinemascope kiállítás a vizualitás-értelmezés átalakításán dolgozik.

Hangfilm és a busz

Hegyi Dóra: Az Átrium mozi a központja a Cinemascope kiállításnak. Mit takar a szélesvásznú filmre utaló cím, mi volt számodra a közös nevező az amerikai kortárs zeneszerző, David Shea, két közösen dolgozó finn képzőművész, Tommi Grönlund, Petteri Nisunen, és az osztrák-amerikai művészcsoport az e-Xplo (Rene Gabri, Heimo Lattner, Erin McGonigle) között?

#alt# Zólyom Franciska: A Budapesti Őszi Fesztivál összművészeti rendezvény és elsősorban kortárs kísérleti törekvéseket foglal magában. A Cinemascope, amit nevezhetünk kiállításnak, de talán pontosabb a projekt, megjelölés, a különböző művészeteket felölelő spektrumot tükrözi. Az elnevezés is innen ered, hiszen a cinemascope formátum egy először optikailag sűrített képanyag extra széles kivetítése.

A meghívott művészek zeneszerzők, performerek, építészek, formatervezők és képzőművészek egyaránt. Mindannyiuk gondolkodásmódja szintetikus. Általában fölöslegesen és természetellenes módon elválasztott területeket kapcsolnak össze. David Shea egy vetítés nélküli hangfilmet mutat be.

Munkája 2002-ben szerepelt a párizsi Centre Pompidou Sonic Process kiállításán, ott találkoztam vele először. Shea közel 10 évig dolgozott együtt John Zornnal, aki szinte pályafutása kezdete óta tanulmányozza a filmzenéket. Shea érdeklődése feltehetőleg innen származik, hangfilmje a zene elbeszélő, képi hatását járja körül. Ez önmagában egy évezredek óta ismert és taglalt jelenség, mindazonáltal az installáció rendkívül érdekes, mert létező és fiktív filmzenékből építkezik és térben is rekonstruálja a mozi-élményt. Párizsban engem egyedül az zavart, hogy a Pompidou központban, egy kiállítás keretén belül felépítettek egy mesterséges mozitermet. Éppen a moziban korábban játszott filmek aurája hiányzott. Miközben azon gondolkoztam, hogy miképp lehetne hitelesebben, érzékibb módon bemutatni ezt a munkát, eszembe jutott az Átrium mozi gyönyörű tere. Sokan emlékezhetnek rá, hogy 2003-ban a Budapesti Őszi Fesztivál itt mutatta be Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operáját Mundruczó Kornél rendezésében. Ezután azt kellett kitalálni, hogy milyen más munkákat lehetne a mozi köré szervezni.

Az e-Xplo pedig vetítőteremmé változtat egy turistabuszt és a városban folyamatosan zajló filmet teszi láthatóvá, illetve a várost filmként jeleníti meg. Bizonyára lesz, aki furcsállja, hogy miért éppen Dél-Pestre és a 8. kerületre esett a csoport választása. Másfelől azonban nem meglepő, hiszen a belváros késő 19. századi "habostorta építészete" inkább történelmi látvány, és a bevásárló-plazák jellege sem kimondottan budapesti. A sajátosság az e-Xplo számára olyan helyszíneken érezhető, mint például a Wekerle-telep, amelynek szociális munkásnegyed hangulatát az elmúlt években oda költöző polgári lakosság formálja át és adaptálja a mára. Ugyanígy aktuálisnak érezték a Kerepesi temető mögött egyre növekedő kínai piacot és a kereskedelemből fakadó új infrastruktúrát, valamint a város közepén található, csak lassan átalakuló 8. kerületet. Az említett forráson kívül három forgatóköny, Moholy-Nagy László A nagyváros dinamikája, a francia kísérleti filmes és szituácionista Guy Debord Critque de la séparation-ja és Angelo Quattrocchi The Beginning of the End című írása alkotja a budapesti út elméleti "gerincét."

Tommi Grönlund és Petteri Nisunen a mozi tükörcsarnokának vizuális játékát, valamint a bel- és kültér viszonyát jelenítik meg. A mozi bezárása óta ritkán nyílik alkalom arra, hogy a nagyközönség látogathassa. Az 1936-os épület állaga egyre romlik, zárt ajtók mögött Budapest egyik legelegánsabb és legigényesebb art deco enteriőrje áll veszélyben. Amikor Grönlund és Nisunen először jártak a moziban, a belső tér gazdagsága kissé zavarba hozta a két művészt. Miért kell, jobban mondva, hozzá lehet-e tenni valamit egy olyan térhez, ami eleve sokféle akusztikai és vizuális élményt hordoz magában? Választásuk végül azért esett az előcsarnokban álló üveg tárlóra, mert az egy egyértelműen lehatárolt forma, egy autonóm tér az épületen belül. Arra törekedtek, hogy a csarnokban található plexi-, üveg-, mozaik-, fém- és tükörfelületek tükröződését egy minél egyszerűbb beavatkozás révén életre keltsék, illetve hogy megsokszorozzák a teret keresztül-kasul átszelő vizuális tengelyeket. A munka tervezésének és kivitelezésének módja a befogadó tér építészeti igényességével vetekszik. Az üvegdobozokba installált LED-lámpák villogása minimális hangot gerjeszt, amit a doboz falaira erősített hangszórókkal tesznek érzékelhetővé. Ennek köszönhetően az utca zaja által átjárt térben ciripelésre emlékeztető, különös hanghatás jön létre.

A szerzői jog aláásása

H. D.: Hogy látod egy ilyen kurátori koncepción alapuló kiállítás esetében a művész és a kurátor együttműködését?

Z. F.: Egyedül David Shea volt az, akivel a kiállításig nem találkoztam személyesen, így a vele való együttműködés különösen érdekes volt számomra. Hogyan lehet megszólítani egy amerikai származású, New York 80-as évekbeli szellemiségén nevelkedett nemzetközi művészt, aki Ausztráliában él, és ázsiai zenéket tanulmányoz? A szervezés kizárólag e-mailben folyt és már munka közben kiderült, hogy David zenei tudása mennyire sokrétű. A sampling műfaját, ami munkájának csak egy részét teszi ki, nála túlmutat a zenei találékonyságon. Nem csak a formai és kompozíciós összeférhetőség iránt érdeklődik, hanem különböző kultúrákat kapcsol össze. A kollázs, montázs és remix eljárások mögött mindig látni kell a "szerzői jog" uralmának aláásását is. Aki ezekkel az eszközökkel dolgozik, nyíltan megmutatja, hogy az "ő" munkája mások eredményei és előképek nélkül nem is jöhetne létre. A Cinemascope megnyitó eseménye David sampler-koncertje volt, melyben többek között a kanadai származású kísérleti filmes Arthur Lipsett előtt tisztelgett.

Az e-Xplo megközelítése közel áll Shea-hez, hiszen városi hangokat, zörejeket és a látványt kombinálják, de az előkészületek náluk teljesen másfajta követelményekkel, munkával jártak. Itt az volt a kérdés, hogy kikkel lehet és érdemes őket összehozni, ahhoz, hogy kellőképpen megismerjék a várost. Bár sok más személyt is lehetne említeni, mégis kiemelném Szemery Soma építészt, Kim Katalin zenetörténészt, Wessely Anna szociológust, Birkás Ákos képzőművészt és a művészek személyes ismerősei közül Turcsány Villő szobrászt, illetve Bob Cohen zenészt. Az e-Xplo velük indult el gondolati és tényleges felfedező utakra. Az utcán és különböző szórakozóhelyeken persze sok véletlen találkozás is történt. Még nyáron bementünk a Váci utcán egy könyvesboltba Budapest-térképet venni és kiderült, hogy az eladó Németh Attila, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület aktivistája.

Az együttműködés szempontjából talán a két finn művésszel való munka volt a leghagyományosabb. Ők még tavasszal utaztak Budapestre, hogy felmérjék a teret, majd javaslatot tettek arra, hogy miképp alakítanák át az Átrium mozi előcsarnokát. Eredeti szakmájukat tekintve építészek és például 2001-ben ők voltak a Velencei Biennále északi pavilonjának kurátorai. Ismerik tehát a finanszírozás, a technikai tervezés és kivitelezés, valamint a szállítás összes furfangját. Ez nagy segítséget jelentett.

Rendhagyó művészeti helyszínek

H. D.: Milyen tapasztalat volt független kurátorként együtt dolgozni egy fesztivállal?

Z. F.: A tavaly kinevezett új művészeti igazgatóval, Kovalik Balázzsal a Budapesti Őszi Fesztivál egész profilja megváltozott. A budapesti intézmények által amúgy is tervezett rendezvényekkel szemben a saját produkciók kerültek előtérbe. A kérdés az, hogy miképp lehet elhívni érdekes zenekarokat, táncosokat és képzőművészeket Budapestre, úgy, hogy ne csak kész darabokat importáljunk, hanem egyben a nemzetközi művészeti közeg figyelmét is ráirányítsuk arra, hogy itt érdekes dolgok történnek. Másfelől a fesztivál a budapesti közeget szeretné megmozgatni, ezzel egyaránt inspirálva a nézőket és a hazai alkotókat. Számomra az is nagyon fontosnak tűnik, hogy a meghívott művészek itthoni kollégákkal ismerkedjenek meg, hogy a későbbiekben a fesztiváltól függetlenül is létrejöhessenek nemzetközi együttműködések.

Az intézményi infrastruktúra mindenképpen nagy segítséget jelent, hiszen az olyan rendezvényeknek, mint a Cinemascope, vagy a Mafilm stúdiókban és a budavári sziklabarlangban megrendezett előadásoknak először meg kell teremteni a technikai feltételeit és ez nagyon sok költséggel jár. Kétségtelen, hogy Budapest még számos fantasztikus helyszínt rejteget és nincs nagyobb öröm annál, mint ezeket a helyeket felkutatni és a közönség számára is megnyitni. A hagyományos helyszínek persze továbbra is nagyon fontosak, nem utolsósorban azért is, mert például a fűtés hiánya az Átrium moziban és a Térey János drámáját befogadó sziklabarlangban is érezhető problémát okoz.

H. D.: Nekem úgy tűnik, hogy akár egy érdekes gyakorlat is válhatna ebből, ha kiírnának egy pályázatot kurátorok számára, ahova koncepcióval lehetne jelentkezni.

Z. F.: Ebben teljesen egyetértünk. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a saját produkciók vállalása valóban új kihívás a fesztivál számára és bizonyára el kell majd még gondolkozni a szervezés és lebonyolítás fejlesztésén is.