Öngyógyító rondairodalom

Időről időre tudni kell magunkat "büntetni", megenni újra és újra a bolti körözöttet, hiába tudjuk, hogy romlott túróból készült, elolvasni egy könyvet akkor is, amikor elég csak ránéznünk a címlapjára és biztosak lehetünk benne, hogy ez bizony bűn rossz lesz (by Jendrics Anikó).

"Ejaktaulál, vagy mi"

Igazán hatásos öngyógyító módszer ez, mert miközben szenvedünk és épphogy elnyomjuk a válogatatlan káromkodásokat, szépen lassan és észrevétlenül visszatér az önbizalmunk, rájövünk, hogy nemhogy zseniális szakácsok vagyunk, de bármely e-mailünk maga a szépirodalom.

Cziczó Attila ifjúsági regénye tökéletesen alkalmas erre a célra. A magát bizonyára fiatalosnak gondoló tanár egy 14 éves fiúcska bőrébe képzeli magát és megajándékoz minket Grafenberg Robi első szexuális élményeivel, a fizika órán elszenvedett vereségeivel és a vidéki gyerek városi megpróbáltatásaival.

"Állítólag a Sztalone csak egyhatvannyolc. Én leszek vagy kettőtíz. Aszta, milyen állat testem lesz! Remélem, dezső is arányosan nő velem. Most tizenöt centi, úgyhogy lesz vagy tizenhét. Persze apu szerint nőtől is függ. Lehet. Meg azért más, ha én állítom fel, mintha egy csaj. Csak akkor nem tudom lemérni. Meg lehet, hogy akkor a legnagyobb, amikor ejakt... ejaktaulál, vagy mi."

"Agyá vissza egy ezrest de kosznusz!"

Az előzmények nyilván Adrian Mole naplójánál, A hangyák a gatyában című filmnél és Salinger Zabhegyezőjénél keresendők, de Cziczó könyve sokkal inkább kínos, mint vicces, még szerencse, hogy filozofálással azért nem próbálkozik.

"II. matek. Ja. Korrektül bevállaltam eszt a kosznuszt. Miez? Valami nemi betegség? Vagy igen? Micsinálok majd ezzel a kosznusszal? Bemegyek a bótba, asztán aszondom: agyá vissza egy ezrest de kosznusz! Nem értem!"

Annál borzasztóbb nincsen, mint amikor felnőtt emberek véres verejtékkel úgy próbálnak meg gondolkodni, írni, rajzolni, mintha gyerekek lennének. Így készülnek a rémesebbnél rémesebb gyerekműsorok, gyerekkönyvek és ez a regény is.

"Eltiltani, azt tudnak! Ha annyira odavannak, miért nem tanítanak meg tanulni? Viselkedni, normálisnak lenni? Mintha az lenne a normális, ahogy egyes felnőttek viselkednek!"

Nagyon nem szeretnék a szerző helyében lenni az agárdi iskolában, mert ez a "mennyire jófej vagyok, ugye", és "ismerlek én titeket" stílus úgy a gimnázium 3-4. osztályában általában kivált a diákok részéről valami csúnya baseballütős, pillanatragasztós, pedofil helyzetbe csalogató bosszút, jogosan.

Ef Kiadó, 2005
128 oldal, 1500 Ft