A Kelkáposzta Illat Egyháza

Cserna-Szabó András novellaírónak vallja magát, nem is akar egyelőre belecsapni a regényírásba. Könyvei jobb kiadhatósága érdekében, saját bevallása szerint, hajlandó laza fűzérbe szervezni az írásait, mert az egyszerű novellásköteteket az olvasók állítólag nem szeretik megvenni. Esetünkben ez a laza láncolat gasztroesszékből és has-novellákból épül föl.

A Levin-körút (gyengébbek kedvéért: Rejtő Jenő Nagy Levinje egy világhírű szakács) a has életét járja körül, miközben a világról beszél. A Levin-körút világát írók és regényhősök népesítik be, akik eredeti irodalmi helyüktől függetlenedve kószálnak Cserna-Szabó képzeletének tájain. Ady Endre és Vanek úr, Hamvas Béla és Kilgore Trout, James Joyce és a savanyú fröccsöket osztogató Kádár János mind megelevenednek és esznek vagy isznak, főznek vagy megevődnek.

Az evés pillanata, a pillanat minőségében való helyet foglalás az élet élvezetének fő forrása, az egyéniség legfontosabb önmeghatározási módja a táplálkozás. Egy falat egy gondolat. Így válhatnak a főzés pillanatai filozófiai pillanatokká, a könyvben felsorakozó különféle szakácsok és ínyencek fogásai így válhatnak világmagyarázattá, attitűddé, életigazsággá.

Cserna azonban nem hagyja, hogy a filozófia megfeküdje az olvasó gyomrát, és a szellemi kérdéseket azonnal visszafordítja testi, sőt altesti kérdésekké, megvalósítva azt a fajta gasztro-cinizmust, mely mögé sokat látott, szakállas, kövér, pipázó íróféleségeket asszociálunk, akiknek egyik fő gesztusa a világjobbító eszmékből való kiábrándulást jelző legyintés. Cserna érezhetően komoly nosztalgiával tekint a huszadik századi magyar esszé hagyományaira, Szerb Antalra és Hamvas Bélára.

A gasztrozófia tehát nem új tudomány, a nagy evők és nagy szakácsok hemzsegnek a magyar irodalomban. Cserna nem mulasztja el számba venni a nagy elődöket, rendszeresen támaszkodik is rájuk, idéz tőlük, előszeretettel dől Mikszáth és Krúdy karjaiba.

Aztán az író maga is megretten a nagyhasú gasztro-cinizmustól, és előveszi korábbi írásaiból (Félelem és Reszketés Nagyhályogon) ismerős énjét. A "Medvefeletti Medve esete a malacpecsenyével" című darabban újra megjelenik előttünk az agresszív és vérszomjas gimnazista író, aki Micimackóval felfalatja Malackát, majd Tigrissel a baglyot, és így tovább, míg ki nem ürül a Százholdas pagony.

Érzésünk szerint a gasztroesszével az író nemcsak a magyar irodalom gazdag esszéhagyományát szeretné feltámasztani, de maga is szeretne helyet foglalni egy "felnőttesebb" kánonban. Nem hajlandó azonban megszabadulni a képregényesen villogó meseszövéstől, és a minden sarok mögött ott kukucskáló végzettől, és mindattól a traumától, amit a túlzott Rejtő-fogyasztás okozhat egy fiatal írónak. Így jön létre a Levin körút sajátos gasztro-brutálja, mely a rengeteg fogás ellenére sem teszi kívánatossá a kajálást, mint olyat. Én ilyen stresszben nem tudok enni, kérem.

A Cserna-Szabó András új kötetében felvázolt tudományt, a kísérleti gasztrozófiát tehát a brutalitás mozzanata tölti meg élettel. Mert nincs annál nyilvánvalóbb, mint hogy minden étkezést előbb valamiféle gyilkosságnak kell előkészítenie. "Minden pompás lakoma gyilkossággal kezdődik, és orgazmusba torkollik."

Ebben a szellemben íródott az a darab is (Aphrodisiacum aphrodisiacorum), melyben a zöldfülű hős az igazságot keresve elhatározza, hogy kelet és nyugat receptjeinek egybegyúrásával megalkotja az afrodiziákumok afrodiziákumát, és legyilkol egy pávát, sok egyéb mellett c-vitamint szór a húsra, majd felgyújt némi művirágot, és a pernyét a félkész ételre hullajtja. Ez jó, amikor így elharapóznak a dolgok, azt már nagyon lehet élvezni. A kotyvasztás ebben a novellában elnyeri méltó jutalmát, és a főhős szerencsésen elveszíti a szüzességét.

Az apja hasáról sem feledkezhetünk meg. Már a könyv első oldalán telibekap ez a szőrös, feltehetően nagy, mindenképp groteszk, szinte greenaway-i jelenlét, mely egy bomlott egyeduralkodó részeg magabiztosságával mutatja az utat a rendetlen, másnapos világban. Makacsul, újra és újra előjön ez a lény, aki sokkal többre képes, mint amit egy hastól elvárhatnánk. Neki lehet a legkönnyebben feltenni az élet nagy kérdéseit, ő szívesen tart kiselőadást főzés közben, sőt, példabeszédekkel, példabeszédbe ágyazott gasztro-esszékkel, csőben sült teremtésmítoszokkal támasztja alá világmagyarázatait.

Meg kell jegyeznünk, hogy a legjobban sikerült darabok talán azok, melyek kilépnek a gasztronómia-téma kényszerzubbonyából, és őszintén elvetik a sulykot, mint például az a letehetetlenül vágtató harminc oldalas mondat - A Kelkáposzta Illat Egyháza - melyben hősünk sosem tudja megírni a macskák legnagyobb vallásának evangéliumát, mert az ötödik sör után megáll vele az idő.

A dumálás, a fülbe hadarás, a magyarázás nagyon megy Cserna-Szabónak, az egész könyv legjobb pillanata mégis az az őszinte, férfias felháborodásból íródott pamflet - A Konyharuha dicséneke - melyben leírja, miért fűzik a férfit gyengéd szálak a konyharuhához, melyet a nő, ösztöneitől vezérelve, likvidálni szándékozik. Mert Cserna mestere a mindennapiságban rejlő drámaiságnak. Mert hiába gyilkosság és orgazmus, írni a legjobban arról lehet, ami a kettő közt van.

Hogy miért egy dugóhúzó van a címlapon? Hm. Nem mindegy, mi van a címlapon?

(Ulpius-ház, 160 oldal, 2480 forint)