A világtrend jövőre

2008.10.08. 00:21
A formatervezők és a vásárlók is egyre környezettudatosabbak, állította az idei formatervezési díj megnyitóján a Formatervezési Tanács elnöke, aki megvalósult termékből viszont egyetlen értékelhetőt sem talált.

A dizájn hollandjai lettünk, állapítottam meg némi elégedettséggel az idei formatervezési díj nyertesei láttán. A tárgyakból ugyanis világosan rajzolódott ki egy olyan ország, amelyben az ember az egyedi csomagolású, ízléses fűszereivel gyorsan összeüt valami egzotikus ételt, miközben a szoba sarkában egy finomvonalú biomosógép duruzsol. Délután egy barátságos ufóra emlékeztető szerkezettel meghallgatja a neje hasában dobogó gyermek szívhangját, majd abban a biztos tudatban, hogy az orvos úgyis hívja, ha az automatikusan elküldött adatok szerint baj lenne, egykerekű városi rollerjére pattan. A nap végén paddá alakítható hirdetőtáblán üldögélve végiglapozza a legfrissebb tipográfiai és képszerkesztési elvek szerint összeállított magazinját, és már a hétvégére gondol. Amikor végre bepattanhatnak a kétéltű járműbe, hogy egy csendes vízparton heverészhessenek, míg a hordozható szélkerék feltölti a hazaútra elektromos kocsijukat.

Világbéke

A csodás vízióban mi egyébként nem keresnénk a trendet. Bár a Formatervezési Tanács elnöke, Bendzsel Miklós állította, hogy nem véletlen a zöld termékek térhódítása, mi az utóbbi évek termésének ismeretében már nem kutatunk mélyebb értelem után. Hiszen két éve például a női divat vezető hatalmaként tündököltünk, tavaly pedig mi voltunk Kelet-Európa Monte Carlója, az aranyifjak számára elengedhetetlen termékek egész skálájával. Idén meg mindent elárasztottak a környezettudatos termékek. E vonal iránti lelkesedésünket egyébként remekül jelzi, hogy a Gauskerék nevű egykerekű rollerről már tavaly filmet csináltunk, bizonyítva egyúttal, hogy hiába egykerekű, nem lehet vele hasra esni .

Ugyanebbe a vonalba illeszkedik a mobil szélgenerátor, ami a zsűri szerint "hirdetőoszlopként beszél a megújuló energia fontosságáról", minket viszont inkább egy nagy gyerekjátékra emlékeztetett. Nyilas Kálmán tervező koncepciója szerint a bumfordi lapátokkal ellátott szerkezet 2-400 watt áramot termel, már abban az esetben, ha a kempingező család feje képes vele egy olyan magaslatra felkapaszkodni, ahol egyenletes és erős a széljárás.

A biodizájn emblematikus modellje mégsem a zöld-fehér szélkerék, hanem Szabó Levente környezetbarát mosógépe, ami egyesítette magában mindazt, ami az ökotermékekről csak eszünkbe jut. Az amúgy tavaly az Elektrolux által már díjazott eszköz nem böhömnagy, hanem barátságos komondorméretű. Legömbölyített formájával békebeli rádióra emlékeztet. Ráadásul nem a világot romba döntő mosóporral üzemel, hanem indiai termesztésű mosódióval, amely nem csak remekül fehérít, de rendszeres használata köztudottan világbékéhez vezet.

Gömbölyű

Az idei díjazottakat tehát nem extravagáns vonalaik, hanem szimpatikus filozófiájuk jellemezte. Ami azzal járt, hogy az érdeklődő újságíró is csak gyors pillantást vetett például a magzatvizsgáló készülékre, amíg a dizájner rá nem vetette magát, miközben barátságosan azt sziszegte, hogy ebben a dologban nem az az érdekes, hogy gömbölyű. Mint kiderült, maga a találmány is vadonatúj. A koncepcionális változtatások révén a passzív szenzoros, tehát nem ultrahangos készülék házilag is használható, nem úgy, mint a jelenlegi orvosi eszközök. Az adatokat automatikusan elküldi az orvosnak, aki aktivizálhatja magát, ha baj van. Mellesleg pedig a mérnökök és Nagy Richárd tervező közös munkája barátságos félgömbökből áll.

Klikk

A bioéletmódot folytatók a jelek szerint nem a tradicionális családmodell szerint élnek, és így például nem képesek reflexből összedobni egy kiadós vacsorát. Szusit rendelni viszont egyáltalán nem bio. Ezt az ellentmondást hivatott leküzdeni Sümegi Éva fűszercsomagolása, aminek egyik eleme szakértők által előre kiporciózott keverékeket tartalmaz, megkönnyítve, hogy bármikor képesek legyünk ugyanolyan ízű ételeket előállítani. Egy másik csomagolás vége kanállá alakítható, és így nem kényszerülünk arra, hogy összefűszerezzük a tenyerünket. A harmadik típusú fűszertartó pedig egyszerűen csak jópofa ék alakú, és ahogy a termékcsalád többi eleme, ez is fémet tartalmaz, így feltapaszthatjuk a hűtőre, vagy ha egy tengeralattjáróban lennénk szakácsok, akkor a fal szabadon választott pontjára.

A díjazottak közt - ahogy minden évben - természetesen volt futurisztikus autóterv, amit a Mercedes segítségével készített el Sass Tivadar Viktor, és motordizájn, amit a Danuvia márka újraélesztése végett tervezett Biczó Levente.

Aranyrúd és hajléktalan kabát

Klikkeljen

A tehetséges tervekből kirajzolódó képet csak az árnyalta, hogy tudható, a legtöbb terv megmarad a modell állapotában, köszönhetően annak, hogy a magyar ipar nincs a világ legdinamikusabban fejlődő ágazatai közt, a külföldi cégek pedig megvannak a maguk dizájnereivel. A magyar formatervezők sötét jövőjéről beszélt, hogy a zsűri nem adott ki termékdíjat, tehát értékelhető színvonalú, megvalósult tárgyat nem találtak a szakértők.

Már láttam magam előtt egy dizájnersegélyező programot, amelyben Philippe Starck-asztaloknál szorongva ingyen levest kanalaznak a nincstelen tervezők, amikor a fűszercsomagolásos Sümegi Éva megjegyezte: a csomagolástervezés és a webdizájn például két hálás terület. Neves külföldi cégek is nálunk csináltatják a nagy kreativitást, de csekély ipari potenciált igénylő munkákat.

További beszélgetések során pedig kiderült, hogy az orvosi műszergyártás szintén oázisa a magyar formatervezőknek. Sőt, a Danuvia márka feltámasztásával, és kis szériás gyártásával is foglalkozik egy hazai cég.

A kilátások tehát nem tragikusak, ha innen nézzük. Ha az ipart globálisan visszafogó hitelválság felől közelítünk, akkor viszont nyilvánvaló lesz, hogy a jövő évi trendet a házi aranyrúdtároló meg a hálózsákká alakítható négy évszakos kabát határozza majd meg.

A díjazottak

SÜMEGI Éva: Fűszercsomagolás

Diákmunka kategória díjazott

NAGY Richárd: Magzatvizsgáló Diákmunka kategória díjazott

NYILAS Kálmán: Mobil szélgenerátor Diákmunka kategória díjazott

LENKEI Balázs: "Napkorong" napkollektoros kerti zuhany Terv kategória díjazott

GŐCZEY András: Gauskerék - lábbal hajtható egykerekű sporteszköz Terv kategória díjazott

LONOVICS Zoltán: The Room magazin vizuális arculata Vizuális kommunikáció kategória díjazott

SZABÓ Dávid: FLY Interaktív köztéri pad Az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíja - Kulturális Szakállamtitkárság

SZABÓ Levente: Electrolux E-Wash, környezetbarát mosógép Az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíja - Felsőoktatási és Tudományos Szakállamtitkárság

Ötletgyár-Design Kft: BAGÓ Ákos Károly, Pavella Zoltán: TB típusú bicondiláris térdprotézis-beültető eszközcsalád A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal különdíja

SASS Tivadar Viktor: Természetbarát, kétéltű jármű A Magyar Formatervezési Tanács különdíja

BICZÓ Levente: Danuvia Nova 5.1.i motorkerékpár formaterve A Magyar Szabadalmi Hivatal különdíja