Nem vették meg a zsidó kisfiút New Yorkban

2006.11.16. 15:02
Bár a nemzetközi zsűri úgy értékelte, Fehér László képe a nemzetközi piacon is jó árat érhet el New Yorkban, a festményért végül csak annyit ígértek, amennyi itthon számított volna kiemelkedőnek. A tulajdonos nem adta el.

Nem kelt el Fehér László Kisfiú című olajképe szerdán New Yorkban. Az eseményt nagy szakmai érdeklődés kísérte Magyarországon, mivel élő, magyar alkotó munkáját még sosem választották be a világ egyik legnevesebb aukciójára. Ahogy azt megírtuk, Fehér László festményét a Sotheby's őszi kortárs árverésére szavazta be a kilencfős, nemzetközi zsűri.

A licit 20 ezer dollárról indult, és végül 29 ezer dollárt (6 millió forint, amely a jutalékkal együtt 7,2 millió) kínált érte egy ismeretlen, amerikai vásárló, mondta a neve elhallgatását kérő, magyar tulajdonos. A Sotheby's azonban 40 ezer dolláros minimális árat határozott meg, így a képet végül nem adták el.

Rekord, de csak Magyarországon


Fehér László - Kisfiú

A magyar műgyűjtő szerint a 29 ezer dolláros ár is rekord volt, hiszen itthon, a Kieselbach által szervezett, október 17-i árverésen 1 millió 920 ezer forintért, azaz 9500 dollárért kelt el a festő egyik képe.

"A New York-i vásárlók sokkal jobban támaszkodnak a más aukciókon elért árakra, mint azt gondoltuk" - mondta a tulajdonos, megjegyezve: ha ezt tudja, akkor megfontolta volna az aukcióra bocsátást.

Ha az itthon elért árak iránymutatóak, akkor nehéz lesz betörni a nemzetközi kortárs aukciókra, mivel a magyar aukciókon elért legjobb - 8-9 ezer dolláros - eredmények a világban értelmezhetetlenül alacsonyak, vélte a Fehér László-kép tulajdonosa.

25 milliárd

A kortárs aukció összességében azonban sikeres volt. A teljes leütési összeg a második legmagasabb volt, amit a Sotheby's kortárs művészeti aukción valaha besöpört. Több mint 124 millió dollár (25 milliárd forint) értékben vásároltak kortárs műtárgyakat. A legmagasabb árat Francis Bacon Fekvő figura injekciós tűvel, Verzió No. 2 című, 1968-as képe érte el, amelyért 15 millió dollárt (3 milliárd forintot) fizetett egy ismeretlen licitáló.


Francis Bacon - Fekvő figura injekciós tűvel
A közlemúltban elhunyt Roger Vanthournout hagyatékából származó festmény mellett elárverezték a belga műgyűjtő teljes gyűjteményt, összesen 42 millió dollárért (8 milliárd forint).

Váli Dezső Amszterdamban

A magyar festők egyébként nem teljesen ismeretlenek a világ neves aukciós házaiban. Legutóbbi cikkünkben még azt írtuk, először került be magyar kortárs alkotó neves árverése. Információinkat neves szakértők is megerősítették, megjegyezve, hogy 1992-ben a Sotheby's rendezett Budapesten, a Kempinskiben kortárs árverést, de a próbálkozás nem járt sikerrel.

Egy olvasónk dokumentumokat juttatott el hozzánk, amelyekből kiderült: a másik nagy aukciós ház, a Christie's 1996-ban nemzetközi alkotások közt elárverezte Váli Dezső két munkáját. 1987-ben pedig egy magyar művészek munkáiból válogató amszterdami árverésen kelt el három munka a festőtől.