Nesztek fesztek avagy a kivonulás utolsó estéje és a szárnyak napja

A csúcs azonban mégis a gyárcsarnok

Nekem a Fonó a Bakonyom, hiszem egy sarokra lakom tőle, meg nem is szeretem újabban, ha az emberek egymás hegyére-hátára hágnak egy program miatt. Utoljára a Lajkó Félix-őrület elől menekültem el, amikor kedves szerb-magyar kommandók százötven fős rohamcsapatokban kezdték ostromolni a gyártelep kerítését.

Szóval nekem akkor jó, ha rossz, vagyis minél kevesebb ember van egy feszten, annál jobban érzem magam. Az egyes helyszínek telítettsége terelőemberek jóvoltából egyébként is megvolt. A Tereskova, amelynek utolsó akkordjaira érkeztem, állítólag vokál híján kissé alulfutotta magát. Mikulásnak nem volt piros svájci sapkája, a könyöklő dobos megnövesztette a haját és ettől olyan, mint egy leszedált King-Kong, a Kriszta tiszta gyagya, de neki ez jól áll (Egyébként őt ezen a héten szerdán láthatjuk a Pesti Est kávézóban, amint Para-Kováccsal verbalizál).

A következő koncerten a Rambó Amadeuson már többen voltak, no nem, mintha jobban teljesítettek volna az előző zenekarnál. Nekik megvolt az állandó rajongótáboruk és egyetlen gáz az volt, hogy nem igazán jön be nekem a jazz, de, ha szerb-horvátul jobban értenék, akkor talán élveztem volna, mert igen szövegcentrikus társaságnak tűntek. A Korai Öröm viszont hozta a jó formáját, transzba rakták a nézőket, annyira, hogy néhány alsógatyás őrült Vécsi Tibi hasonmás versenyt rendezett a színpadon, miközben a Vécsi halál nyugodtan folytatta a moderált üvöltést.

Biztos nem lesz tömeg itt sem

A csúcs azonban mégis a gyárcsarnok. Sinkovics Ede műtermét elirigyeltem és Lois Viktor záróhangversenye elől sem futottam el. Olyan basszusgitárt szerkesztett bicaj alkatrészekből, amelynek búgó hangja szofisztikált szarvasbőgésre emlékeztetett. Nem állhattam meg, hogy ki ne próbáljam a hegesztőszemüveggel együtt. A képek, a szobrok és lent Szalontai Ábel fotói nagyon rendben voltak.

Annak ellenére, hogy ezek a kicsi összművészetiek nem annyira populárisak és nem az extra bevétel reményében rendeződnek, a jövőhéten május 24 és 27 között újabb, már szinte hagyományörző szárnypróbálgatás lesz a Banán Klubban. A Szárnyak Színházának ötletein alapuló Szárnyak Fesztivál egzotikusabb dolgokkal operál, mint a határközeli kulturális életet felgöngyölítő Fonós testvére. Már az első nap sem tűnik normálisnak, mivel Balogh József megnyitója után egy repülő szaxofonos, Vázsonyi János adja elő szárnytudását, majd egy közép-jávai árnyjáték lesz Bapak Umartopo előadásában, miután Bajna Zsóka táncol indonézül és maga a Szárnyak Színháza mutatja be AISA című darabját közvetlenül egy Szőke Szabolcs-Spilák Lajos féle zenekatasztrófa előtt. Másnap adnak egy kegyelemdöfést a hastáncnak és olyan diszciplínák mutatkoznak be, mint az isteni Rókás László egyszemélyes táncszínháza, egy Szárnyak Színháza féle groteszk pásztorjáték és női zene, amit Kiss Erzsi bugyborékol a fülekbe.

Később még több és még jobb programok lesznek, mert ugye ez a feszt is a fokozásra épül. Biztos nem lesz tömeg itt sem, de addig örüljünk, amíg nem taposnak a lábunkon.