A kocka négyszögesítése

2004.06.16. 13:25
Fejlámpa mint a magyar innováció csúcsa, félbevágott szék és telefontartóval ékesített sétapálca az Iparművészeti Múzeum formatervezési kiállításán, ahol kiderül, hogy kaktuszra is lehet ülni, csak nem érdemes.
Amikor először hallottam a Kocka Formatervezési Kiállításról, szinte láttam magam előtt a mélyen tisztelt szakmai zsűrit, ahogy a beérkezett pályamunkák, azaz több tucat különböző színű és anyagú kocka közül végül kiválasztja azt a pár darabot, amelyik egyrészt a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat, másrészt képes megújítani a szigorú szabályok miatt nehezen változó kockadizájnt. Szerencsére a szervezők időközben Formula 2 Kiállításra módosították a Szlovákiában és Nyugat-Magyarországon haknizó vándortárlat elnevezését, így most már a formatervezésben járatlan amatőrök sem hihetik azt, hogy az Iparművészeti Múzeumban gondosan megmunkált, hat négyzet által határolt testet állítanak ki július 11-ig.

Tekintse meg képeinket!
"A rendezvény elsődleges célja, hogy elősegítse a pályakezdő tervezők újszerű ötleteinek megvalósítását" - olvastam a kiállítás katalógusában; az apró, emeleti teremben azonban nem sok újdonságot találhatott a terméktervezés finomságai iránt kevésbé fogékony, laikus szemlélő, sőt az ötletek is csendben, szemlesütve bujkáltak a sarokban.

Fantázia és mellébeszélés

"Az alapgondolatot a gyakorlat ihlette" - írja magyarázatképpen az egyik tervező pályamunkája mellé, mintegy bizonyítva, hogy nem üres önmegvalósítással, gőgösen pózoló művészkedéssel, hanem egy praktikus, mégis tetszetős használati tárggyal állunk szemben éppen. Az eszköz, aminek a keresetlen Headlight fantázianevet adta megálmodója, a leírás szerint "lehetővé teszi mindkét kéz szabad használatát, miközben egy fénysugár követi a fej mozgását".

Ha mindez nem lenne elég, a kiállított modellre pillantva rögtön kiderül, hogy a csodálatos innováció, ami megkönnyítheti a sötétben dolgozó aszfaltmunkások, barlangászok és duguláselhárítók életét, sőt, áramszünet esetén még a szívsebészeknek is jól jöhet, nem más, mint a fejlámpa. Az újszerű találmány használati és esztétikai értékét persze egyáltalán nem befolyásolja, hogy a modellre kétségbeejtően emlékeztető, ráadásul működőképes fejlámpát már évtizedek óta megvásárolhatjuk bármelyik barkácsboltban.

Az ötlettelen kiállítási tárgyakat ehhez hasonló fellengzős, a leadás előtti hajnalon született dolgozatok stílusát és semmitmondását idéző szövegek kommentálják a falakon. Kedvencem az a szekrénysormagyarázat, amelyik éleslátással és bölcsességgel telve már a legeslegelején közli a látogatóval, hogy az "irodák nélkülözhetetlen bútorzata a sok könyv, mappa, terv tárolására alkalmas polcrendszer".

A kiállítási tárgyakat szemlélve úgy tűnhet, hogy a hazai formatervezés egyik legnagyobb innovációja a "Csüccs le!" felirattal díszített papírkocka vagy a kaktuszalakú, épp ezért igencsak kényelmetlen támaszkodószék, amit egy marék zöld műszál tesz még érdekesebbé.

Két kísérőszöveg közt

Klikk a képre!
Ötletek tehát nem nagyon vannak a kiállításon, de szerencsére érdekes és szép tárgyak azért akadnak. Itt van mindjárt az üvegpolcokkal variált szekrénysor, amit megpillantva minden banki középvezető vagy kreatív igazgató azonnal a hitelkerete után nyúl, vagy az a sétapálca, amit tervezője egy apró mobiltelefon-tartóval próbált modernizálni.

A tárlat talán egyik legszebb és legérdekesebb tárgya egy fából készült, félbevágott szék, amit fémpántok tartanak össze, ezzel rugalmassá téve az ülőfelületet. Ez a tárgy egymaga kárpótolhatja az Iparművészeti Múzeumba tévedő érdeklődőt, aki egyébként leginkább csak bennfentes mellébeszélést kap egy kis terembe zsúfolva. A kiállítási tárgyak kísérőszövegét pedig inkább el se olvassuk.