Bársonykéz, sólyomszem

Csütörtökön komoly tömeg várta Henri Cartier-Bresson retrospektív kiállításának megnyitóját a budavári Ludwig Múzeumban. A Francia Intézettel és a Cartier-Bresson és Robert Capa által alapított Magnum Képügynökséggel közösen rendezett kiállítás a huszadik század egyik leghíresebb fotóművészének 155 képéből áll. A megnyitón a 94 éves mester is jelen volt, a fényképészek rohama elől azonban egy félreeső terembe rejtőzött - persze így is megtalálták.
Henri Cartier-Bresson rajongói körében
Különös véletlen, hogy ugyanezen a napon nyílt meg Robert Capa kiállítása is, szintén a Várban: a Magyar Nemzeti Galériában. Henri Cartier-Bresson 1947-ben a magyar származású Capával és David Seymourral közösen hozta létre a Magnum Képügynökséget.

Henri Cartier-Bresson 1908-ban született Franciaországban. Először festészetet tanult, később 1931-ben fényképezni kezdett, majd beutazta a világot. Járt Indiában, Kínában, a Szovjetunióban és Mexikóban, de Magyarországra is ellátogatott - néhány itt készült képe a kiállításon is látható.

Cartier-Bresson szerint a fényképezés életmód. Az exponálás pillanatában komponálta meg műveit, és sosem nyúlt az elkészült képekhez, sosem módosított a képkivágáson előhívás után. "Döntő pillanat" című könyvében így ír erről: "Bársonykéz, sólyomszem - ezekre van szükségünk. Ha a döntő pillanatban nyitottad a rekeszt, ösztönösen rögzítettél egy geometrikus mintát, mely nélkül a kép formátlan és élettelen lett volna."

Henri Cartier-Bresson / Magnum Photos: Vasárnap a Marne folyó partján, 1938

1974-ben végleg abbahagyta a fényképezést, és visszatért a rajzoláshoz. A Ludwig Múzeumban látható 155 kép a Magnum Photos gyűjteményéből származik, melyek között olyan klasszikus képek láthatók, mint a "Marne-parti vasárnap", a "Fiú üvegekkel", de szerepelnek tájképek és portrék is, például Truman Capote híres lapuleveles képe 1947-ből. A kiállítás május 26-ig tekinthető meg a budavári Ludwig Múzeumban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04