Herzog-per: a Fővárosi Bíróság kiadja a képeket

Közel 400 millió forint értéket képvisel az a 30 festmény, amelynek kiadásáról szerdán első fokon döntött a Fővárosi Bíróság - az 1948-ban letétbe helyezett képeket a Herzog-család utódjai szerették volna visszakérni az államtól.
Herzogék leszármazottai a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a magyar állam ellen indítottak polgári pert, melyben többek között Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Barabás Miklós alkotásait szeretnék visszakapni.

Nem kivihető

A kereset szerint a Herzogék 1948-ban kötöttek letéti szerződést a Szépművészeti Múzeummal, és a gyűjteményt átadta ideiglenes megőrzésre. A házaspár utóbb az Egyesült Államokba távozott, ahol amerikai állampolgárságot kapott. A képek kiadását már 1954-ben kérték, de a magyar hatóságok elutasították azzal, hogy a műkincseket nem lehet kivinni az országból.

A keresetlevél szerint 1999-ben, illetve 2001-ban a család képek kiadására vonatkozó kérését ismételten elhárították a magyar hatóságok. Akkor a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma azzal érvelt, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok között 1973-ban megkötött, az amerikai állampolgároknak a magyarországi államosítás, kisajátítás nyomán keletkezett igényeit rendező vagyonjogi egyezmény értelmében a vitatott festmények állami tulajdonba kerültek.

A Fővárosi Bíróság szerdai ítéletében Herzogéknak adott igazat, eszerint sem államosítás, sem kisajátítás nem történt. Azzal érvelt, hogy a jogvita eldöntése szempontjából nem az 1973-as egyezmény az irányadó, hanem a család és a Szépművészeti Múzeum között 1948-ban ideiglenes őrzés céljából megkötött letéti szerződés.

Letétből letétbe

Az FB a per második tárgyalásán úgy döntött: a nem jogerős ítélet alapján bírósági letétbe kell helyezni a 30 festményt, amelynek tulajdonjoga a képeket a múzeumban elhelyező Herzog házaspár utódjait illeti. A jogerős döntésig a képek mindenképpen eddigi helyükön, a múzeumokban maradnak. Egy festmény tulajdonjogát a bíróság nem tudta megállapítani, így arra vonatkozóan a keresetet elutasította.

Herzogék elmondták: a jogerős ítéletet követően egy másik eljárás dőnti el, hogy védetté nyilvánítják-e a képeket. A védetté nyilvánított festményeket még a magántulajdonos sem viheti ki az országból.

Az alperes képviselői a tárgyalást követően elmondták, hogy fellebbezést nyújtanak be az elsőfokú ítélet ellen. Így a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik a műkincsper.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37