Meghalt Illés Lajos

2007.01.29. 16:30
Az Illés együttes alapítóját életének 65. évében érte a halál.

Elhunyt Illés Lajos; az Illés együttes alapító névadóját életének 65. évében hétfőn érte a halál, tudatta a Zikkurat ügynökség az MTI-vel.

Illés Lajos 1942-ben született. A Kossuth-díjas billentyűs, zeneszerző, énekes testvérével, Illés Károllyal és Zsiga Istvánnal alapította az "ős-Illést" 1960-ban. A klasszikus felállású Illés zenekar 1965-73-ig működött, ebben a formációban Illés Lajoson kívül még Bródy János, Szörényi Levente, Pásztory Zoltán és Szörényi Szabolcs szerepelt. 1973-ban az Illés feloszlott, de Illés Lajos a nyolcvanas évek elejéig ugyanezen a néven tovább működtetett egy zenekart. A klasszikus formáció azonban 1981-től több óriáskoncertre is összeállt.


Illés Lajos 1992-től a kisoroszi református gyülekezet kántora volt, musicalt (Egy fiú és a tündér) és zenés játékot (Liliomfi) is írt, szerzett oratórikus istentiszteletet és filmzenéket. (Forrás: Kocsis L. Mihály: Énekelt történelem)

Az Illés zenekar dobosa, Pásztory Zoltán 2005. május elsején hunyt el. A zenekar 2005 nyarán már nélküle adta két búcsúkoncertjét Csíkszeredán és a Sziget Fesztivál nulladik napján.

A szabadság élménye

Illés Lajost az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a zenész családjának címzett részvétnyilvánításában azt írta: Illés Lajos halálával a magyar kultúrát és egész Magyarországot érte pótolhatatlan veszteség.

Illés Lajos valamennyi szerzeménye a XX. századi Magyarország történetének háttérzenéje volt, fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök szerint az együttes zenéje, művészete meghatározta nemcsak a magyar könnyűzene elmúlt évtizedeit, de kitörölhetetlenül mély nyomot hagyott a magyar kultúrában és milliók életében is.

"Egy nemzedék számára nyújtották a szabadság élményét egy olyan korban, amikor már pusztán a nemzeti hagyományokat és a Nyugat szabadságát ötvöző zene is lázadásnak számított. Illés Lajos dalai nemcsak rímeltek a korra, amelyben születtek, de meg is változtatták azt" - írta levelében Gyurcsány Ferenc.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport