Az Interpol művészei

2000.09.13. 15:04
A keleti művészek mindig is nyugatra vágytak, a nyugatiak szemében viszont a keletiek jelentették azt a megfejthetetlen, a képtelen világ ölén még erősebbé izmosodó laboratóriumot, amelyet a nyugatiak kényelmesnek tűnő világukban megfejthetelenül igazinak és merésznek éreztek.
Az ismerkedés öröme
A kelet-nyugati vasfüggöny lazulása mindkét felet a kiváncsiság szelével csapta meg, melanklólikus örömmel színezve át a beteljesülni tűnő almokat a kézzelfoghatóbbá váló politikai körülmények között. Így, az oroszok megindultak nyugat felé, a németek, amerikaiak, angolok viszont óvatosan a kelet, mondjuk éppen Oroszország felé. Így történt meg, hogy a Svédországból Finnországba tartó hajón, mely valamennyi italbarát kedves szórakozóhelye, a pub-ban megismerkedett az új orosz avangárd kiemelkedő teoretikusa Viktor Misiano és a svéd kortárs művészet egyik vezető kurátora és pénzfelhajtója, Jan Aman. Pohár poharat követett, s a két rokon lélek a megismerkedés és megismerés csodájában fürödve megkedvelte egymást s eldöntötte, hogy végleg lerombolja a két világ között immár csak szellemében létező határ utolsó maradványát is egy grandiózus közös kiállítással. Elméleti-konceptuális egyeztetésük végül közös éneklésbe és röhögésbe torkollt, s hajnalban kikötött a hajó.

Nem sokkal megismerkedésüket követően Jan eldöntötte, hogy látogatását teszi Szentpétervárott, ahol Viktorral egyeztetve kiválasztják a festményeket, rajzokat, installációkat a nagyszabású tárlathoz, s Jan titokban azt is remélte, hogy a keleti relikviákból szépen el tud majd adni más nyugati múzeumoknak, s ezért természetesen kap némi jutalékot, amely kárpótolná merész kiruccanásáért. Viktorral számos művészt kerestek fel Szentpétervárott,Moszkvában és másutt, vitáztak, beszélgettek, énekeltek, s persze beszélgetésüket koccintgatás kisérte elmaradhatatlanul. Mégis, egy idő után Jannak feltűnt, hogy a művészek csak teoretizálnak, filozofálnak, kiálltványaikat olvassák fel, a festmények viszont, ha egyáltalán voltak, nem kerültek elő.

A megnyitó
Egy héttel visszautazását követően Stockholmba érkezett Viktor, hogy értesüljön a kiállítást befogadó múzeum technikai és pénzügyi felkészültségéről. Miután rendezte utazási költségeit és napidíját kifejtette Jannak, hogy szerinte a Svéd Parlament lenne projektjüknek a legmegfelelőbb hely. Már derengett előtte, ahogyan kiálltványát olvasva a sok képviselő először megrökönyödik, majd vad tapsviharban tör ki, s állampolgárságot ajánl fel neki. Jannak sikerült lebeszélnie erről a tervről, napidíjakat emlegetett, s megállapodtak a dátumban. Viktor kikötötte, hogy a tárlatnak mindenképpen átfogónak kell lennie sok-sok kelet-európai és nyugat-európai, mindenekelőtt skandináv művész alkotásait felvonultatva, s mivel hozzáláttak a hosszú lista összeállításához melyet vidám koccintgatás kísért kimerítő munkájuknál, elnevezték a tárlatot Interpol tárlatnak, különösen azután, hogy Viktor nem találta címtárát, Jan előtt viszont elmosódtak a meglevő címek.

Közeledett a megnyitó napja, s Jan gyanakodni kezdett. Izgult, hisz számos európai múzeumigazgatót és jónéhány neves galeristát hívott meg az eseményre, de Viktor érdeklődésére mindig csak annyit válaszolt, hogy ne aggódjon, a tárlat nagyszerű lesz. Mármint a keleti része. Is.

Elérkezett a kiállításmegnyitó napja, megérkeztek az orosz, litván, szlovén, lengyel és ukrán művészek, de egyikük sem bajlódott a festmények cipelésével. Ehelyett a múzeumba érkezve egy rakás szemetet hordtak össze a számukra kijelölt csarnok közepén amelynek a tetejére egy pulpitust helyeztek.- Hűha, ugrott az üzletem - gondolta bosszankodva Jan, de egy két vodka feledtette kezdeti aggodalmát. Végül is, a nyugatiak műveiből is lehet üzletet összehozni. Végülis örült, hogy itt a sok furcsa keleti ember, majd megoldódnak valahogy a problémák.

Az igazgató menekül
A megnyitó azomban nem kedvezett békés várakozásának. Viktor beszéd vagy filozofálás helyett emlékezetesebb megnyitóeseményt szánt asz egyegyülteknek, az áttörés kivételes alkalmára. Anyaszült meztelenül vezették be a négykézláb mászó művészt társai egy arany pórázon, ő viszont lelkes vad ugatásba kezdett, felmászott a pulpitusra, s onnan dobálta szeméttel a nagyérdemű gyűjtőtársaságot nagyokat köpve és üvöltözve, majd a domb tetetén vizelt egyet és elmászott. Jan vérig sértődött, s elrohant a helyszínről, s őt természetesen követték a nyugati gyűjtők is, a keletiek viszont cakli-pakli hahotázva ottmaratak s jót szórakoztak a bőséges svédasztal társaságában.

Azóta, a Kelet és Nyugat művészeti kapcsolatai csendesebb úton járnak tovább. A nyugatiak óvatosan korrektek, a keletiek viszont bizonygatják szakmai felkészültségüket és piaci elkötelezettségüket. S emlegetik az Interpol-tárlatot.

Az Interpol tehát megtette a magáét. A távolból figyelve hüledezett azon, hogy vajon mitől ennyire hülyék egyes művészek. Ők aztán igazán nem tudják kifürkészni ezeknek a gondolatait akár kiálltványokról, akár festményekről legyen szó.