IPoddal csalogatják operába a gyerekeket

2007.04.19. 23:37
Az opera nem éppen gyermekműfaj, viszont az operalátogató közönség utánpótlásáról valahogy gondoskodni kell. Ezért az Operaház és az Apple iStyle összefogott, hogy nyeremény-iPodokkal mézesmadzagot húzzon el az ötödik-hatodikos általános iskolások orra előtt.

Veszélyben az operalátogató közönség utánpótlásának kinevelése, ezért az Operaház kétségbeesve próbálja a gyerekeket becsalogatni falai közé. Ehhez most talált magának egy partnert, az ifjak szívéhez egyre közelebb álló Apple céget, konkrétan az iStyle Budapestet (más néven A4 Apple Centert). Abból indultak ki az új marketingstratégia kidolgozásánál, hogy az összes mai fiatalnak valamilyen mp3-lejátszó lóg ki a füléből, ezért ezeken keresztül próbálnak meg eljutni hozzájuk.

Fantom helyett iPod Shuffle

A korszakalkotó ötlet szerint rávesznek ötödik-hatodik osztályosokat, hogy próbálják ki tudásukat az opera terén egy Varázsfuvola-vetélkedőn. Négyes csoportok nevezhetnek úgy, hogy elküldenek egy jelmeztervet a Varázsfuvola két legkarakteresebb szereplőjéről, Papagenóról és Papagenáról. Ezt majd a helyszínen el is kell készíteniük, ez lesz talán a vetélkedő legnehezebb része. A többi kérdés mind megválaszolható, ha a gyerekek felkészülnek a iStyle (egyelőre fejlesztés alatt álló) honlapján található információkból, illetve részt vesznek az ingyenes operalátogatáson.


Bill Gates

Nem csak sipítozás

A sajtótájékoztatón felszólalt Vass Lajos miniszteri biztos az Operaház részéről, aki elmondta, hogy sokféle trükköt bevetnek annak érdekében, hogy a gyerekeket becsalogassák az operába. A fergeteges élményt ígérő nyereményjátékon kívül nyolcezer gyerekbérletet osztanak ki az iskolákban. Sáfár Orsolya operaénekesnő, aki majd a vetélkedőben élőben fog Papagénát dalolni, elmondta, azért állt a kezdeményezés mellé, mert gyerekkorában az operaénekesek hangja neki is csak sipítozást jelentett.

Az Apple és az Operaház kezdeményezése még nincs teljesen kidolgozva, mint ahogy a hallottakból kiderült, ezért május 5-én próbaórát tartanak. Az Operaház célja, hogy a gyerekek nagyobb kedvvel jöjjenek hozzájuk, "játékos vetélkedőn keresztül találjanak utat az Operaházhoz, hogy akarjanak idejönni". A sajtótájékoztatón egy úr azt vetette föl, hogy inkább a jelenleginél jobb előadásokkal lehetne embereket csalogatni az Operába, az sem ártana, ha újra játszanának magyar operákat, amik jelenleg hiányoznak a palettáról. Kérdésére az Apple egyik képviselője válaszolt, megnyugtatta, hogy az iPodokra fel lehet tölteni magyar operákat.

Pestiek előnyben


Az eseményre való felhívást már kiküldték emailben 3200 általános iskolának, és már sokan jelezték is érdeklődésüket. Az országos verseny fődíjaként a nyertes csapat minden tagja egy-egy iPod Shuffle-t vihet haza. Ez a legolcsóbb iPod, és azért hívják Shuffle-nak, mert fő jellegzetessége, hogy összevissza is le tudja játszani a számokat, ami például egy operánál sajátos hangfolyamot eredményezhet. A budapesti iskolások előnyt élveznek abból a szempontból, hogy a vetélkedőn a szervezők minden költséget állnak, kivéve az utazást. Arra viszont sajnos még várni kell, hogy lelkes operalátogató gyerekek öntsék el az Operaházat, a verseny elindulásáig ugyanis még lesz egy nyári szünet.