Kht. lesz a József Attila Színházból

Közhasznú társaságként (Kht.) működik július 1-jétől a budapesti József Attila Színház, Léner Péter ügyvezető igazgató munkáját Koltai Róbert művészeti vezetőként, Venczel Sándor pedig pénzügyi-gazdasági tanácsadóként segíti - tudatta a teátrum hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a társasággá alakulás garancia lesz arra, hogy lefékezze a színház aggasztó műszaki-technikai állapotának romlását.

A hét végi társulati ülésen Schnell Ádám vehette át - a kollégák titkos szavazása alapján - a színház kitüntetését, a József Attila-gyűrűt. A legjobb színészi teljesítményért járó elismerést Marcel Achard: A bolond lány, valamint Slawomir Mrozek: Emigránsok című darabjában nyújtott játékával érdemelte ki. Schnell Ádám immár másodszor kapta meg a gyűrűt, a művésztársak négy évvel ezelőtt is őt érdemesítették a díjra.

A 2001-2002-es szezon legsikeresebb produkciójának Fenyő Miklós és Tasnádi István, Made in Hungária című zenés játéka bizonyult. Az évadban mutatta be az együttes többek között Szilágyi Andor: Lássuk a medvét! című vígjátékát, a Gaál Erzsébet Stúdióban szerepelt műsoron például Molnár Ferenc: A farkas, valamint Csehov: A manó című darabja.

A statisztika szerint az előadásokra megközelítőleg 136 ezer érdeklődő váltott jegyet

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25