Mi van a burka alatt?

Asne Seierstad az Északi Szövetség rohamcsapataival töltött hat hét után megismerkedett a könyvében Szultán Khannak nevezett kabuli könyvárussal, a házába költözött és figyelte őket, az innen nézve egzotikusnak tűnő afgánokat.

"Kettős nemű"

A könyv egy család története, a művelt, ám diktatorikus hajlamú Szultáné, az egymást csendben eltűrő két feleségé, gyerekeié, anyjáé és testvéreié (és Seierstad története is kéne, hogy legyen, de erről később).

Az újságírónő egy szobában aludt a családdal, azt ette, amit ők, akkor fürdött, amikor ők, részt vett ünnepségeiken és ott volt veszekedéseiken. A nőkkel együtt burkát húzott, amikor kiment piacra, de nyugatiként megtehette, hogy a férfiakat elkísérje munkahelyükre és üzleti útjaikra. Úgy kezelték, mint egy "kettős neműt", akinek jár a szabadság.

Járt zarándokúton, al-Kaida hajtóvadászaton és börtönben. A családtagokkal angolul és dariul kommunikált, néhányan a bizalmukba fogadták, mások történetét csak elmondások alapján rakta össze.

Tudományos öszvér

Seirestad teljesítményét nyugodtan nevezhetnénk kulturális antropológiának, hiszen terepen volt, a lehető legközelebb ahhoz, hogy megismerjen egy népet, egy vallást, egy történelmet.

Könyve azonban nagyon messze van a tudományosságtól. Szándéka szerint szépirodalmi alkotásnak készült, műfaja szerint tényregénynek, olyan könyvnek, amelynek története valós eseményeken alapul, a szerző szubjektív szűrőjén áteresztve. Ami Truman Capote-nak sikerült, az Seierstadnak sajnos nem. Ez a tényregény ugyanis olyan öszvér lett, amelyről nehezen mondható meg, hogy melyik része ló és melyik szamár.

Persze vannak érdekes beszámolói, és a Khan család olvasni tudó tagjai biztos, hogy legalább annyira elképedtek rajta hogyan látta őket egy nyugati, mint ahogy mi is elképedünk azon, hogy úgy is lehet élni, ahogy ők élnek.

Gondolta a fene

De ha a szövegből hiányzik annak a rögzítése, hogy éppen megélt vagy elmesélt "valóságról" van-e szó, vagy netán mindez csak a szerző fantáziája, akkor ott komoly bajok vannak.

Nem tudni például, hogy a haditudósító ott volt-e, amikor a család barátja megerőszakolt egy tizenkét éves kislányt vagy csak hallotta-e ezt a történetet. És ha nem volt ott, akkor ki mesélte el neki ezt a bűnt, és mit tett, amikor megtudta.

Nem tudni, hogy ott volt-e, amikor az apja agyonverte fiát, amiért az lopott a könyvárustól, vagy amikor a Korán szavait megszegve szégyentelenül berúgtak az afgán fiatalok. A zavartságot csak fokozza (és nem tudni, hogy ez a szerző vagy a fordító hibája-e), hogy néha az eseményeket úgy írja le, hogy XY ezt gondolta vagy azt érezte.

Az, hogy A kabuli könyvárus hitelességét az ilyen szakmai hibák megkérdőjelezhetővé teszik, talán még nem lenne baj, hiszen dokumentumértékű munka helyett tekinthetnénk regénynek.

Kívülálló?

De ez sem megy könnyen, először is azért, mert összefüggés nélküli történecskékről van szó, másrészt pedig azért, mert ami valóban a szerző szubjektumához tartozik, az se nem irodalmi, se nem megkapó.

Elsősorban ugyanis nagyon hiányzik a könyvből a már említett személyes szál, hogy mennyi ideig élt a családnál, milyen érzés volt a földön aludni, kézzel enni, hogy küzdötte le a nyelvi akadályokat, került-e veszélyes helyzetekbe, próbálkoztak-e nála a férfiak? Ezekre az olvasás közben minduntalan felmerülő kérdésekre azonban nem kapunk választ. A szerző úgy tesz, mintha igazándiból ott se lett volna, ez pedig az ő rendkívüli lehetőségét tekintve nagy hiba.

Amit mégis megmutat magából, az viszont egyáltalán nem szimpatikus. Mert persze joga van hozzá, hogy ideges legyen a nők megalázottságának láttán, és tehetetlennek érezze magát, amikor tehetséges, jobb sorsra érdemes gyerekeket lát éjjel-nappal dolgoztatni. Leírhatja, hogy az afgán nők esküvői ruhája milyen ronda, mennyire ápolatlanok és sok esetben tudatlanok az itt élő népek, de a két kultúra összehozását, egymás jobb megértését nem segítik az olyan kijelentések, hogy "a vágy, hogy megüssek valakit soha sem volt olyan erős bennem, mint éppen ebben az időszakban".

Nem csoda, hogy házigazdái a könyv megjelenése után beperelték vendégüket. Ahogy azt mondani szokás, "házamba fogadtalak, de te a küszöbömre szartál".

Ulpius-ház Könyvkiadó
Budapest 2005
320 oldal, 2480 Ft