Dezső
15 °C
28 °C

Magyarok remixelnek Beyoncenak

2007.02.07. 16:53
A Dreamgirls című, Golden Globe-nyertes musical Listen című betétdalához a Karmatronic nevű magyar csapat készíthette el saját remixét.

A magyar Krajczár Péterből és a félig magyar, félig olasz Achilles Spartából álló, Karmatronic nevű formáció kapott kizárólagos felkérést a BMG-től arra, hogy ők készítsenek remixet a Dreamgirls nevű musical Beyonce által előadott, Listen című számához. A zene nekünk ugyan kicsit sem jön be, de legalább magyar.

A Karmatronic nevű elektronikus zenei formáció két tagját a budai Várban található stúdiójukban értük utol. Achilles Sparta (nem művésznév) és Krajczár Péter elmondta: a felkérést úgy kapták, hogy kapcsolatban állnak a New York-i Sony BMG-vel, az első közös munkájuk után folyamatosan együttműködnek. A Karmatronic ugyanis 2006 novemberében remixelte Beyonce Ring the Alarm című számát.

Az apjával már találkoztak

A két zenésznek saját kiadója van. Mint elmondták, régen az összes lemezkiadó elzavarta őket, ezért kénytelenek voltak alapítani egy saját kiadócéget, hogy legálisan tudjanak dolgozni például reklámokhoz. Az együttes szerint a cég híre valahogy eljutott a kinti BMG-hez, és ezután kérték fel őket az első Beyonce-remixre, ezt most követi a második. Beyoncenak az apjával már találkoztak amúgy, vele még nem, de ez nem is érdekli őket. "Mit mondanánk neki? Hogy mi csináltuk a remixedet?"

A remix nem az albumon szerepel, hanem egy maxin. A Karmatronic szerint másokat nem kértek fel remixelésre, kizárólag őket. "A szám a tipikus európai dance-vonalat képviseli, progresszív house. Ez Amerikában nagyon menő, de valószínűleg azért is kértek fel európai együttest, mert mi ebben vagyunk jók" - mondták. Ez az a stílus amúgy, ami szinte minden hazai gagyidiszkóban szól, és nagyban közrejátszott abban, hogy az elektronikus zenét az alfajokat kevésbé ismerők lélektelen tuc-tuc zenének hívják. A Karmatronic példaképeként a Deep Disht említette.

Azt is tervezik, hogy befuttatják az MC Gőz nevű magyar rappert, aki szerintük a legjobb freestyle-os, Fila Rap Jamet nyert, de mégis minden kiadó elzavarja. A Karmatronic saját számai is progressive house stílusban készülnek, az egyikhez, a My Radióhoz nemrég videót is készítettek, ami nemsokára a Viva TV-n is látható lesz majd.

Mindent szeretek, ami jó

Beyonce zenéjéről a következőt mondták: "Abszolút szeretjük, Amerikában nagyon menő az R'n'B, nem zárkózunk el tőle." Zenei téren mindenevők: "Például imádom a punk zenéket is, tehát ami jól meg van írva, számomra az a jó zene." Mint hangszereléssel foglalkozók, elmondták, nem olyan könnyű R'n'B zenét house-osítani, mint ahogy gondolnánk.

A két magyar lassan öt éve zenél együtt, és igaz, hogy nagyon örültek, hogy felhívtuk őket, de azt állították, nem akarnak híresek lenni. "Az első remix kapcsán meghívtak minket olyan buliba, amin ott volt Beyonce is, de most ezért nem fogunk kimenni, ennyire nem akarunk sztárok lenni" - magyarázták. Az elkövetkező két hónapban őrületre számítanak, ami azt jelenti, hogy rengeteg fellépésre hívják majd játszani dj-live act formációjukat.

Hovatartozásukkal kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy magyaroknak vallják magukat, de nemzetközi sikereik Olaszországból indultak, olasz menedzserüknek is köszönhetőek. Olaszországban nagyon sokat zenélnek klubokban, de főhadiszállásuk, a fő stúdiójuk Budapesten van. "Bárhova megyünk, mindig hangsúlyozzuk, hogy magyarok vagyunk" - mondták.