Vitray lesz a Nobel-átadás kommentátora

A közszolgálati médiumok egyenes adásban közvetítik kedden, amint Kertész Imre és a többi kitüntetett Stockholmban átveszi a Nobel-díjat.
A Magyar Televízió 16.30 órakor kezdődő, 90 perces közvetítésének kommentátora Vitray Tamás lesz; a csatorna este 20.05 órakor 25 perces összefoglalót sugároz az eseményről, amelyet 21.10-kor az m2-n megismétel - tájékoztatta Szilágyi Anna szerkesztő az MTI-t.

A Magyar Rádió - Szomráky Béla, az Aktuális szerkesztőség vezetőjének közlése szerint - már a 16 órakor kezdődő Krónikában foglalkozik a ceremóniával, majd annak kezdetétől budapesti és stockholmi stábja révén számol be a történésekről.

A legfontosabb részeket szinkrontolmácsolással közvetítik, emellett megszólaltatják az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre ismerőseit, barátait, köztük Göncz Árpádot, majd este 8 órakor 25 perces összefoglalót sugároznak az eseményről.

A Duna Televízióban - Pörös Géza kulturális igazgató közlése szerint - Németh Árpád, a Híradó főszerkesztője vezeti a közvetítést két szakkommentátor - Radnóti Sándor esztéta és a nemrégiben angol nyelven megjelent, a Nobel-díjról és a kitüntetettekről szóló kötetet jegyző Hargitay István - közreműködésével.

A csatorna este 9 órakor tűzi műsorára azt a 38 perces filmet, amelyben Kertész Imre nemcsak életéről, írásairól, de olyan témákról is szól, mint a magyar és a német fővároshoz, vagy a magyar nyelvhez fűződő viszonya.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19