'Ünnep magyarnak lenni'

Konrád György lelkesen fogadta Kertész Imre irodalmi Nobel-díját. Az írónak gratulált Medgyessy Péter miniszterelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök. A romániai PEN-központ elnöke a szellemi értékek vonzásköréről beszélt.
A dpa szerint Konrád túláradó örömmel értesült honfitársa világra szóló sikeréről. "Különféle elvárások vannak a magyar irodalomban, és nagyszerű írók is vannak - mondta a berlini művészeti akadémia elnöke a német hírügynökségnek. - Szeretném Kertész Imre kollégámat nyilvánosan átölelni, szeretnék gratulálni neki."

Medgyessy Péter miniszerelnök közleményben fejezte ki elismerését. "Kertész Imre a világtörténelem első magyar irodalmi Nobel-díjasa. Életpályája és munkássága méltó elismerése ez a díj. A Magyar Köztársaság kormánya nevében tiszta szívből gratulálok, és őszinte hálámat fejezem ki Kertész Imrének, amiért hazáját ilyen dicsőséghez juttatta. Különösen fontos, hogy Kertész Imre egyebek mellett egy magyar sorstragédia, a magyar zsidóság elpusztítása általános érvényű tapasztalatának irodalmi megfogalmazásáért kapta a legjelentősebb irodalmi elismerést" - írja a kormányfő.

Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban köszöntötte Kertész Imrét. "Ma megint ünnep magyarnak lenni! Büszkeség és öröm töltött el, amikor megtudtam, hogy Ön kapta az irodalmi Nobel-díjat - írta az államfő. - Hiszem, hogy valamennyi magyar hozzám hasonlóan érez. Az Ön élete is bizonyítja: mindig van a léleknek tartaléka, amit úgy hívunk, hit. És ez erőt ad mindannyiunknak."

Közleményben üdvözli Kertész Nobel-díját magyar kiadója, a Magvető is. A könyvkiadó felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar szerző olyan neveket utasított maga mögé, mint Philip Roth vagy John Updike.

A kitüntetés kapcsán Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-központ elnöke úgy nyilatkozott: a díj "jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk az irodalomnak az értelmén". Hozzátette, hogy "ez a Nobel-díj az egész magyar irodalmat, az egyetemes magyar irodalmat, beleértve nyilvánvalóan az erdélyi magyar irodalmat is, arra kötelezi, hogy azoknak az igényeknek, azoknak a szellemi értékeknek a vonzáskörében hozzon létre új és új muveket, amelyeket ez a díj is fémjelez."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25