Iráni filmrendezők nem juthatnak be Amerikába

A világhírű iráni rendező, Kiarostami a New York-i Filmfesztivál meghívása ellenére sem juthatott be az Egyesült Államokba. Még így is szerencsésebb volt, mint kollégája, akit megbilincseltek majd kitoloncoltak az országból.
Nem kapott vízumot az Egyesült Államokba a világhírű iráni rendező, Abbas Kiarostami. A humanista szemléletű filmjeiről ismert, többek között cannes-i Arany Pálmát is nyert rendező hivatalos meghívásra érkezett volna Amerikába. Frissen elkészült, Ten című filmjét mutatta volna be szeptember 28-án a New York-i Nemzetközi Filmfesztivál felkérésére, majd a Harvardon és az ohioi Colombus Egyetemen tartott volna előadásokat.

Abbas Kiarostami
A vízummal kapcsolatos ügyintézést, mint minden fesztiválmeghívott esetében, a fesztivál szervezői és az egyetemek illetékesei végezték. Ennek ellenére az amerikai hatóságok nem tekintettek el a közel-keleti országok állampolgáraira, különösen az Iránból érkezőkre vonatkozó szigorú előírások betartásától. A vízumok kiadását ugyanis minden esetben nyolchetes vizsgálati időszaknak kell megelőznie.

Eredménytelenül járt közben az adminisztráció gyorsítása végett a párizsi amerikai nagykövetnél, Howard Leachnél az egykori francia kultuszminiszter, Jack Lang és Marin Karmitz producer, a szükséges vizsgálatok állítólag nem kerülhetők meg.

Kiarostami azonban még így is szerencsésebb volt, mint kollégája és honfitársa, Jafar Panahi. A szintén nemzetközi elismertséggel bíró rendező tavaly a honkongi filmfesztiválról Montevideóba tartva szállt le New Yorkban. Habár nem is tervezte, hogy gépe indulása előtt elhagyja a tranzitvárót, a hatóságok amerikai tranzitvízumot kértek, majd ujjlenyomatot akartak venni tőle. Mivel a rendező nem volt hajlandó alávetni magát a procedúrának, kéz és lábbilincset raktak rá, és több órára fogdába zárták. Később felrakták egy, az érkezési országba, azaz Hongkongba tartó gépre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04