Szex, narancsos kacsa, gyilkosság

Elég fura egy 1976-os könyvről kritikát írni, főleg, hogy egy olyan krimiről van szó, amiből nagy sikerű filmet rendeztek 1978-ban. Mentségünk csak annyi, hogy fiatalok vagyunk, a könyvet most adták ki magyarul, a film gyakorlatilag hozzáférhetetlen, valamint hogy a Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? nagyon jó.

A mai menü

Ez a regény akkor született, amikor Columbo már vagy húszszor visszafordult az ajtóból. Az a fajta krimi ez, amiben kezdettől fogva tudjuk, ki a gyilkos, és már csak a miértek és a hogyanok számítanak. Az Agatha Christie- és Arthur Conan Doyle-fanok szemében nem igazi krimi ez, inkább valami pszichologizáló irodalom egy késheggyel fűszerezve.

Nan és Ivan Lyons gasztrokrimijében is csak az a kérdés, hogy a gyilkos miért készíti elő főzéshez kedvenc konyhafőnökeit - Louis Kohnert kenyérsütőbe téve, mint egy bagettet, Nutti Fenegrettit a nyakától a seggéig bárddal szétnyitva, mint egy homárt, Jean-Claude Moulineaux fejét ledarálva a kacsafacsarón -, és persze hogy hogyan fog lebukni.

Nem hétköznapi gyilkosságsorozat ez, és nem a hétköznapi világban játszódik. Ebben a miliőben főhősünk, a csinos Natasha O'Brien az angol királynőnek főzhet, és késkészlete többet ér, mint Stahl konyhája.

Aranykor

Nan és Ivan Lyons könyve tulajdonképpen a mostani sztárszakácskultusz előszele, azé a korszaké, ahonnan az „azért élünk, hogy együnk” modernkori filozófiája elindult. Ennek a regénynek a lapjai közül mászott elő Jamie, Floyd és Nigella, bár az ő főztjük a hetvenes évek ultrasznob rétegének a fél fogára sem lett volna elég.

Náluk ugyanis nem találunk olyan recepteket, amihez szükségeltetik egy fürj, egy fogoly, egy fácán, egy liba, egy mezei nyúl és egy őz mája, vagy amelyik úgy kezdődik, hogy végy másfél kiló nyelvhalat, két darab kilós homárt és 15 deka garnélát.

De eltelt azóta harminc év, a világ sterilebb lett, és szomorú vagy sem, de a mi világunkban már nem lehet a fogyókúra része a báránygerincfilé császárszalonnába göngyölve, és ma már körberöhögjük azt a sztárt, aki négycsillagos konyakkal mos fogat, és epervermuttal illatosítja magát.

Kaviár és avokádó

A hetvenes évek közepén azonban ez adekvát volt. A Nem kell mindig kaviárnak nem azért volt az a címe, ami, mert hősei nem akartak volna mindig kaviárt enni. Dehogynem, és őszintén, ki ne akarna mindig, egy kristálypohárnyi, múlt századi francia száraz pezsgővel tálalva a Szajna partján?

Ahogy azonban gyerekkorunk emlékezetes német sorozata, úgy a Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? is ponyva. Rendkívül szórakoztató, de félig irigyelni, félig mosolyogni valóan avítt ponyva.

Gasztronyelvi bravúrjai és néhány szereplőjének jellemrajza miatt viszont olyan nehéz lesz lebeszélni magunkat az elolvasásáról, mint "avokádót a magjáról". És még nincs vége, megjelent a szerzőpáros második könyve, a Ki öli meg Amerika nagy konyhafőnökeit? is.

Megjelent a Stahl könyvtára sorozatban
Fordította: Komáromy Rudolf
Kulinária Kiadó
Budapest, 2006
240 oldal, 2490 Ft