Kakas a márványon

A Megláncolt Kolumbusz című ciklus például Alma Mahlerrel, a híres osztrák zeneszerző özvegyével való rövid kapcsolatának az ihletése nyomán született. Egy másik sorozatában az Odüsszea hőseként ábrázolja magát, valamint szerelmi viszonyba keveredik az amazonok királynőjével. Pszichológiai, mélylélektani portrékat rajzol, illetve karcol rézlemezre, közöttük sok arcképet is. Vallomás Hellászról című ciklusa görögországi utazásainak nyomán jött létre. Az ókor leheletét árasztó grafikai lapjai már kevésbé zaklatottak. Végül néhány fotó a művész életéből. Az egyiken Rippl-Rónaival pózol az isonzói fronton.

Állok a galéria egyik szegletében, pezsgőt kortyolgatok és figyelem az időközben érkezőket. Széles mosollyal ereszkedik le a lépcsőn a meleg szívű Hencze Tamás festőművész, Koncz Andrással az oldalán. Majd nem sokkal később megjön a mindig derűs Haraszty István mobilszobrász, valamint Nádler István. Nini, mondom magamban, még majd összeáll a hetvenes években indult és a posztmodern nyolcvanasokban kiteljesedett nagy nemzedék. És nem tévedek, mert nyomban ott terem Bak Imre, kissé késve pedig Maurer Dóra. Nem értem ezt az egészet, legalább is nem első pillantásra. Létezik, hogy Kokoschka ekkora hatással volt erre a generációra, hogy most - mesterüknek tekintve őt - rajongással állják körül? Kezdek kíváncsivá válni.

Kíváncsiságomra hamarosan megjön a válasz. Jerger Krisztina művészettörténész bejelenti, hogy most - miután adóztunk a nagy osztrák-cseh mester opusa előtt - még egy kiállítás igényt tart a jelenlétünkre, ezért fáradjunk az első emeletre. Valaki elmagyarázza, hogy a bank kortárs művészeti gyűjteményt hozott létre hazai alkotók munkáiból, és most ezt lesz alkalmunk láttamoztatni a folyosókon és az irodákban. És valóban, rögtön az előcsarnok falán két dekoratív Maurer uralja a felületet. Az irodahelyiségekbe bekukkantva megvillan előttem Károlyi Zsigmond, Mulasics László, Megyik János, Klimó Károly és a többi már említett szerző művének egy-egy darabkája. A szemmel láthatóan nehezen lélegző nagy méretű alkotások sorában az egyik szűköcske folyosón Szegedy-Maszák Zoltán hat digitális nyomata terül végig. Keresem az optimális látószöget, de a pirinyó térben sehogyan sem találom. Ez úgyis virtuális világ, suhan végig az agyamon, és be is érem ennyivel. Még Haraszty István-Édeske járt a legjobban, az ő mobilját ugyanis a lépcsőfeljáró tövében helyezték el, így szinte meg lehet simogatni.

Vegyes érzésekkel távozom. Egyrészt jónak tartom, hogy egy sikeres pénzintézmény segíti a művészetet, ez világszerte bevált gyakorlat. Másrészt azon töprengek el hosszasan, hogy vajon minden egykoron avantgárd ívású - természetesen nívós - művésznek ez lesz a sorsa? A cukrászdában kezdődik és a bankban végződik?

Még jó, hogy Kokoschka nem kortárs magyar szerző, mert akkor minden irodában lenne belőle kettő-három. Így legalább galériája van.