Nemzetközi Könyvfesztivál Lawrence Norfolk-kal és Olaszországgal

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége idén Lawrence Norfolk angol író, az országok közül pedig Olaszország lesz.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szervezésében immár kilencedik alkalommal megrendezett program április 18-án kezdődik és három napon át tart a Budapest Kongresszusi Központban.

A könyvmustra hagyományai szerint az események sorát a díszvendég íróval folytatott pódiumbeszélgetés nyitja meg. Az 1963-ban született Lawrence Norfolknak eddig két kötete látott napvilágot Magyarországon. A több kritikus által az angol Umberto Eco-ként emlegetett szerző Lempriére-lexikon című kötetét az Európa Könyvkiadó jelentette meg 1994-ben. A pápa rinocérosza című regényét az Athenaeum 2000 Kiadó adta közre két évvel ezelőtt. E cég gondozásában a könyvfesztiválra jelenik meg Vadkan képében című regénye.

Olaszorzságnak, a díszvendég országnak szinte minden számottevő könyves cége jelen lesz a budapesti rendezvényen.

17 ország, 60 külföldi-, 250 magyar író

A szervezők tájékoztatása szerint tizenhét ország hatvan alkotóját és könyveiket ismerheti meg a magyar olvasóközönség, s mintegy kétszázötven magyarországi, illetve határon túli magyar íróval, művésszel és tudóssal találkozhatnak a Budapest Kongresszusi Központba látogatók.

A könyves hét végére várnak vendégeket többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Hollandiából, Kolumbiából, Mexikóból, Oroszországból és Svédországból.

National Geographic-könyvek bemutatója

A programok között helyet kapott a Visegrádi kiadók, folyóiratok és szerzők találkozója, a National Geographic könyvek és magazin magyar nyelvű kiadványának bemutatója és az Európai elsőkönyvesek fesztiválja.

A szakmai fórumok sorában szerepel az olvasás éve és a magyar közoktatás című eszmecsere. Az év kiadója, Az év kereskedője, valamint Az év gyermekkönyve díjakat a könyvfesztivál záró napján adják át. A jubiláló alkotók részvételével idén is megrendezik a Születésnapi irodalmi szalont.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19