Találkozás a végső igazsággal

Shinsou (igazság, mélység, mélyen rejlő üzenet) című, szeptemberben megjelent albumának európai bemutató turnéja alkalmából sikerült Magyarországra hívni az egyik legizgalmasabb zenei hangzást képviselő kortárs japán zenészt. DJ Krush zenéje nem szorítható műfaji korlátok közé: absztrakt módon ötvözi a legkülönbözőbb elektronikus és instrumentális stílusokat - legyen szó hip-hopról, jazzről vagy raggae-ről. Krush zenei védjegye - a súlyos basszus-építmények mellett - természetesen a sajátos japán hangzás, melyhez tradicionális hangszereket is felhasznál.

A hazai Jazz Turbulence csapat szervezőmunkájának köszönhetően Budapestre olyan tánczenei fellegvárak között látogatott el, mint Brighton, Bristol és Amsterdam. A koncert különlegességét jelzi, hogy - a borsos jegyárak ellenére - már hetekkel az esemény előtt elkapkodták a rendhagyó helyszínre szervezett lemezbemutató belépőit. A frenetikus előadás előtt tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy az idén 40 éves Krush - polgári nevén Hideaki Ishii - jobban izgul a mikrofonok és fényképezőgépek előtt, mint amikor hallgatóinak félkörös ívjárataira mér megelőző csapásokat.

Hol népszerűbb az új lemezed, és mikor tervezed Amerikában bemutatni?

A lemez csak nemrég jelent meg, ezért nem tudom megmondani, hogy Japánban vagy Európában fogy-e inkább. Amerikában januárban adják ki, akkor majd oda is elmegyek turnézni. Amúgy nem nagyon csípem azt a helyet, pedig tavaly a Zen (az előző albuma) elnyert egy rangos zenei díjat.

Új albumod, a Shinsou jóval agresszívabb, mint a Zen. Ez minek köszönhető?

Nagyon erős hatással voltak rám a tavalyi terrortámadások. Szeptember 9-én még a World Trade Centernél sétáltam, a Zen pedig éppen 11-én jelent meg az Egyesült Államokban. Az utolsó számban szerepel egy nagy madár, ami lehull az égből - ezért különösen felkavaró volt számomra az egész.

Azóta viszont egyoldalúan ömlenek a hírek Amerikából, és amikor a gyerekem megkérdezi, hogy mi igaz és mi nem, én nem tudok rá válaszolni. Ez az érzés inspirált a Shinsou elkészítésekor - valahogy meg akartam mutatni az igazság különböző arcait, az eltérő értelmezési lehetőségeket.

Hogyan válaszottad ki a lemezen szereplő vokálosokat?

Először az album image-ét alakítottam ki, és ehhez készítettem egy listát a lehetséges jelöltekkel. Az amerikai Antipoppal például nem is találkoztam a közös munka alatt, csak az interneten küldözgettük a dolgokat. A végeredmény nem lett 100 százalékos, de azert elégedett vagyok.

A Shinsou album borítója

Ezek szerint sokféle technológiát használsz. Szoftverekkel is dolgozol?

Megpróbáltam szoftverekkel dolgozni a legutóbbi albumon, de az nem az igazi. Az analóg zenei hangok még mindig sokkal teltebbek. Egy zenekészítő szoftvernél az a legfőbb kérdés, hogy elég kreatívan használod-e, mert ha nem, pophang lesz a végeredmény. Időnként az internetet is használom, legutóbb éppen egy jamaikai együttestől kaptam mp3-anyagokat. Egyébként máig hihetetelen számomra, hogy Jamaikából az interneten keresztül érkezett meg hozzám a zene.

És mi a véleményed az mp3-as zenecserélgetésről?

Az mp3 körüli hercehurca pedig egy borzasztóan nehéz kérdés. Egyrészt megértem a fiatalok helyzetét, mert régebben - amikor nem volt pénzem - én is másoltam lemezeket. Másrészt viszont most ebből élek, és szeretném, ha megfizetnék azt, amit csinálok. Ha lenne egy elfogadható mód, szívesen hozzáférhetővé tenném olcsóbban is a zenémet, de egyelőre nem látok jó megoldást.

Hogyan indult a pályád?

1983-ban láttam a Wild Style című amerikai filmet. Teljesen ledöbbentett, hogy hogy nyúzzák benne a lemezeket, hiszen az én időmben még két kézzel kellett megfogni a bakelitet, és a fejedre vágtak, ha ügyetlenkedtél vele. Mindez akkora hatással volt rám, hogy azonnal eldöntöttem: nekem is ezt kell csinálni. Két nappal a film után aztán elmentem lemezjátszókat vásárolni - előbb az üzletben dolgozó bácsika szólt, hogy egy is elég lesz, aztán meg kiderült, hogy félautomatákat vásároltam, úgyhogy amint megfogtam a lemezt, a tű magától elemelkedett és visszaállt a helyére.

Aztán három évig gyakoroltam mindenféle segítség nélkül, mivel Japánban akkor még senki nem csinált ilyet. Ez elég kemény volt. A technikai hiányosságokat mindenféle leleménnyel pótoltam: crossfadert például egy evőpálcás szerkezetből készítettem. Ehhez képest most Tokióban nyitottak egy speciális DJ-iskolát, ahol még érettségizni is lehet. Engem is felkértek, hogy tanítsak, de én visszautasítottam az ajánlatot. Ezt ugyanis nem lehet iskolában megtanulni.

Téged elsősorban hip-hop zenészként tartanak számom. Követed a műfaj bölcsőjeként számon tartott amerikai szcénát?

Nem nagyon figyelem az amerikaiakat, mostanában inkább japán zenét hallgatok. Régebben ezt sem szerettem, de az utóbbi néhány évben nagyon sokat fejlődött. Természetesen nálunk is megvannak a "sztárok", akik az amerikaiakat próbálják majmolni, én azonban elsősorban azokra figyelek, akik sajátságos japán hangot próbálnak megütni.

Hogyan alakul a japán színtér?

Japánban a hip-hop a 80-as évek közepén tűnt fel először, de igazán csak az utóbbi 2-3 évben indult be. A japánokra különösen jellemző a divathullám-lovaglás, így nálunk is volt "dj-boom", de ez aztán alább is hagyott idővel. Azok akik az ilyen hullámvölgyeket túlélik, máig is zenélnek. A Blue Harb például nagyon jó, és a kobe-i Inde csapatot is csípem.

Milyen zenéket és zenészeket hallgatsz?

A jazz szabadsága máig meghatározó számomra, ebben a műfajban olyanokat hallgatok, mint Miles vagy Coltrane. De a drumandbass és hip-hop is alap. Dj Vadimmal például nagyon hasonlóan gondolkodunk zeneileg, mert mindketten szeretjük keverni a hip-hop-ot és az és instrumentrális zenét.

Hogyan határoznád meg a zenédet?

Ha mindenképpen be kellene skatulyázni magam, akkor a "hip-hopot kedvelő Dj Krush" kategóriába sorolnám a zenémet. Azonban a hip-hopot nem hagyományos tánczenének tartom, szerintem ez egy sokkal szélesebben értelmezhető zene.

Régebben egy motoros jakuzabanda (bosozuki) tagja voltál. Mostanában mivel foglalkozol, amikor nem DJ-ként járod a világot?

Kicsit szégyenlem ezt a bosozuki-dolgot (nevet). Semmilyen kapcsolatban nem állok már velük, sőt, már a motorra sem tudnék felülni. Ma inkább úgy lazítok, hogy felültetem a lányomat a biciklire, fogok egy sört, aztán kimegyünk együtt a parkba. Ez nagyon kell, mert a zeneszerzés nagyon fárasztó tevékenység.

Fotó: Peeros