További Klassz cikkek
Egy haszna mégis van ezeknek a beszélgetéseknek: kibújik a világproletár azokból, akik nem tudják elhallgattatni. Tímár György - persze hogy kisgazda - képviselő így nyilatkozik: "Amikor a hölgy megérkezik, hogy megtekintse a bélyeggyűjteményemet_ néhány perc múlva feltálalom a vegyes vacakot." Így mulat egy magyar macsó az agyhalál peremén. Elgondolkodtató az is: "kedvenc édességem: aki hajlandó vacakolni velem, Tímár nyalóka." Hm.
Ne hallgassuk el a könyvet jegyző Őszi-Tóth Gábriel nevét: az ő fejéből pattant ki az ötlet, és ő valósította meg, illetve ő volt kénytelen celebrálni a sajtómisét is. Olyan ember ő, aki képes egy mondatban három-négy szponzort is felsorolni, nem vetve meg a csöppet erőltetett szövegkörnyezeteket sem. Az interjúk anyagát például egy Tesla diktafonnal rögzítette kiváló minőségben - ami nem igaz, de juszt sem írjuk le az igazi márkát. Két támogatót azonban muszáj megemlíteni: a Herendi Porcelánt azért, mert az ugyanott beszerzett prospektusaik megérnek majd egy másik cikket, az FVM-hez tartozó Agrármarketing Centrumot pedig_ csak úgy.
És hogy miért nincs értelme ennek a könyvnek a konyhában? Szerző - lojális polgárnak álmodva magát - megkísérelte elkészíteni Orbán Viktor kedvencét, az enyhe populizmust sejtető tanyai levetlent. Ez az étel egyébként "öhöm" néven szélesebb körben ismert, de az nem hangzik olyan eredetien, és nem nyikorog benne a polgári gémeskút. Lényeg, hogy a recept használhatatlan. "Felöntjük vízzel" - de hogy mennyivel, azt sose tudjuk meg. Az instrukció kajánul utal is erre a szarvashibára: "ha az elején eltaláltuk a vízmennyiséget, pontosan akkorra lesz puha a krumpli, mire elpárolog a lé." Remek. És ha nem találtuk el?
Kit érdekel, mi a kedvenc étele - mondjuk - Selmeczi Gabriellának? Nemcsak hogy érdektelen és bulvárlapokban is csak az utolsó oldalra számot tartó téma, de egyenesen káros is ezzel foglalkozni. Káros, mert elvonja a figyelmet arról, amire figyelnünk kellene: az önfeledten anekdotázó honatyák és honanyukák politikusi munkásságáról. Még csak annyira sem releváns információ, mint a Clinton-féle zaftos botrányok, hiszen az illető funkci emberi mivoltához, értékrendjéhez sem evezünk közelebb; ráadásul nem szerepel a történetben fúvottszájú gyakornoklány se - már ha azt a nyalókát nem gondoljuk gonoszul tovább. Teljesen érthetetlen a könyv megrémálmodóinak szándéka, leszámítva a "szedjük meg magunkat és ismerkedjünk" motivációt, ami viszont inkább ösztön, mint szellemi munka.
Még érthetetlenebb volt azonban az a kolléga, aki nem átallotta a sajtótájékoztató végén egy tányérra szedni a sztrapacskát és a tenger gyümölcseit. Hogy ez a két értelmetlenség eredményez-e valami kézzelfoghatót, azt még az abszurd matematika sem számolhatja ki; de ha egyszer mindent megesznek, akkor lehet, hogy ez a könyv is eladható. Csak az országból ne engedjék kivinni, mert azon már nem segítene a sárga rózsa és az imázsközpont.