Szombaton esernyőkkel tüntetik el a Lánchidat

Budapest elfordult a Dunától, úgyhogy egy spanyol művész segítségével most egy darabot visszaadhatunk a folyónak.

Ne lepődjön meg, ha szombat délután Budapest felett elrepülve nem látja majd a Lánchidat. Ekkor zajlik ugyanis a spanyol Maider López akciója, amelynek keretében a híd helyett csak a vizet látja majd a pilótafülkéből. Nem David Copperfield (magyar nevén Rézmezei Dávid) egy konkurense látogat egyébként hozzánk. Maider López képzőművész, úgyhogy felfedhetjük Önnek a terv részleteit.

Esernyővel az illúzióért

A hídon összegyűlők a szervezőktől a folyó színével egyező árnyalatú esernyőket kapnak, és ezeket az instrukcióknak megfelelően a fejük fölé tartva tűnik majd úgy a levegőből, hogy ott zavartalanul folyik a Duna.

A public art és land art területén alkotó képzőművész projektje valójában azonban nem a légi közlekedés résztvevőinek szórakoztatásáról szól. A Dunafelfedés című munka arra a folyóra szeretné ráirányítani a városiak figyelmét, amitől Budapest egyre inkább elfordul. Hiába halad keresztül a fővároson Európa egyik legnagyobb folyója, a város valójában nem ápol vele szoros kapcsolatot. Gyalog megközelíteni szinte lehetetlen, hiszen a rakpart az autósoké. Pihenésre, sétára alkalmatlan, ipari csatornává degradálódott a folyó. (Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik a Kormányzati negyed épületét is tervező Janesch Péter Partaszállás-projektje is.)

A képzőművész tervének fontos eleme, hogy a folyó jogait csak mi, itt élő emberek adhatjuk vissza, mondta a kurátor, Nemes Attila. Ebben az akcióban az emberek ugyanis nem csak modellek, akiket felülről irányít a művész.

A közismert land art-művész, Christo munkáinak sikere például attól függ, hogy lesz-e elég pénze, hogy a tájat, épületeket becsomagolja. Itt az emberek részei az alkotási folyamatnak, hangsúlyozta a kurátor. Ha nem jönnek el, ha nem vesznek részt aktívan, a Dunafelfedésből nem lesz semmi. "Az emberek itt maguk is művészek lesznek. Ez egy fontos fordulat a public artban".

Felvetettük, hogy mindez tehát a moszkvai olimpia megnyitó performanszához hasonlít, ahol a nézők Misa mackót jelenítették meg a fejük fölé emelt táblákkal. Nemes Attila szerint azonban lényegi különbség, hogy ebben a munkában a résztvevők önszántukból, a közös cél vagy a poén kedvéért vesznek részt, míg Moszkvában akkoriban nyilván nem lehetett a felkérésre nemet mondani.

Önkéntes dugó a hegyen

Az akciót fotózzák majd helikopterekről, a Várból és a rakpartról is. Bár a képekből köztéri fotókiállítást tervez a kurátor, azt kiemelte, hogy az alkotás nem, vagy nem csak a fotó lesz, hanem az a néhány perc, amely alatt a résztvevők segítségével eltűnik a Lánchíd.

A szervezők szerint a tökéletes hatáshoz szombat délutánra négyezer embernek kell átvennie az esernyőt, amelyet egyébként haza is vihetnek, ha később, családi körben kisebb objektumokat szeretnének folyónak álcázni.

Lopeznek nem a Dunafelfedés az első, meghökkentő projektje. 2005-ben egy spanyol hegyi falu környékén, ahol szinte autó sem jár, mesterséges forgalmi dugót hozott létre madridi önkéntesek segítségével. A színek szerint összeállított autósor elfoglalta a hegyen kanyargó szerpentineket. Majd amikor beállt a dugó, az emberek kiszálltak a kocsijukból, és részt vettek a falu polgármesterének ökörsütésén.

A képzőművész jó érzékkel ismerte fel, hogy forgalmi dugós projekttel Budapesten nem lehet sikeres művészeti akciót csinálni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32