Hermina
15 °C
27 °C

Óriás üvegfátyolt építenek a Louvre-hoz

2008.07.21. 11:43
A Louvre új szárnyában 2010-től mutatnák be a világ legnagyobb iszlám gyűjteményét, amit eddig legfeljebb töredékeiben láthatott a közönség.

Franciaország elnöke, Sarkozy helyezte el a Louvre új, az iszlám művészettel foglalkozó szárnyának alapkövét a múlt héten, ezzel is megerősítve a szándékot, hogy Franciaország a két kultúra közti híd lehessen Európában.

Az új épületszárny a Louvre legjelentősebb beruházása lenne IM Pei 20 éve készült üvegpiramisa óta. A világ leglátogatottabb múzeuma így egyúttal az iszlám művészet legnagyobb európai központjává válna, számolt be a tervekről a Guardian.

A 86 millió eurós projekt 2010-re készülne el, 3000 négyzetméteres térrel egészítve ki a Louvre neoklasszikus udvarát. Nem az udvar egyszerű befedéséről van azonban szó: az üvegből készülő, világító tető állítólag fátyolként lebeg majd a föld felett, kétemeletnyi teret biztosítva a kiállításoknak.

Fejkendő, mint szimbólum

A fátyolnak egyébként erős jelentése van Franciaországban, ahol tilos a fejkendő és egyéb vallási szimbólum viselése az iskolákban.

Az építész, Rudy Ricciotti úgy vélte: "Franciaország számára fontos, hogy rendelkezzen egy olyan jelképpel, ami képes megszólítani az ország 5 milliós muszlim népességét. Az új szárny politikai üzenettel rendelkező múzeum lesz abban az értelemben, hogy egy világi állam jelzi vele, felelősséget vállal minden állampolgáráért."

Az évi 8,3 millió látogatót fogadó Louvre a világ legjelentősebb iszlám gyűjteményével rendelkezik. A 10 ezer darabos gyűjteményben megtalálhatóak a 7. századtól a 19. századig készült tárgyak, köztük a világ egyik legfigyelemreméltóbb szőnyegkollekciójával.

Ennek ellenére a munkák legtöbbje 20 éve a raktárakban áll, és eddig sosem kapott a nyugati művészethez hasonló figyelmet. Az iszlám szárny ötletét mégsem ez adta, hanem az iraki háborútól való távolodás. Chirac a francia csapatok 2003-as visszavonásakor jelentette be a kezdeményezést.

Sarkozy is a terv politikai indítékait emelte ki: "Franciaország békét akar, és nem a civilizációk harcát kelet és nyugat közt."

17 millió eurós magántámogatás

A projekt főtámogatója Al-Valid bin Talal szaúdi herceg, akinek 17 millió eurós támogatása egyúttal a legnagyobb magánfelajánlások közt van Franciaországban. A frankofil hírében álló hercegnek részesedése van a párizsi Disneylandben és egy exkluzív szállodában is.

A Louvre iszlám gyűjteményének vezető kurátora, Sophie Makariou-t arról kérdezte a Guardian, hogy miként egyeztethető össze a szaúdi támogatás azzal, hogy az ország keményvonalas iszlám vezetése műemlékeket és kulturális produktumokat semmisített meg. "El kell felejtenünk a sztereotípiákat. 2006-ban kivittünk egy kiállítást Szaúdi Arábiába 136 munkával. 400 ezer látogató jött el két hónap alatt."

Franciaországnak egyébként nem ez az egyetlen, az iszlám világgal kialakított, jelentős kulturális kapcsolata. A Louvre 400 millió euróért eladta a Louvre név használati jogát Abu-Dzabinak, ahol egy szigeten építenek fényűző múzeumot a világhírű Jean Nouvel tervei alapján. A kulturális intézményhez a Louvre több száz műtárgyat is kölcsönöz.

A François Mitterrand által alapított Arab Világ Intézet pedig látogatók millióit fogadja évente, igaz, az utóbbi időben financiális nehézségekről érkeztek hírek. A 22 arab ország és Franciaország támogatásával működő intézményt a támogatások biztosítása végett a közelmúltban át is szervezték.