Filmcsemegék és fűszeres zene a Mediawave-n

Április 25. és május 5. között rendezik meg Győrben és néhány környékbeli városban a Mediawave néven elhíresült Fényírók Fesztiválját. A nemzetközi művészeti dzsemborira idén is jelentős filmeket és zenészeket várnak.
A központi rendezvényhelyszín idén is Győr, de Kapuvár, Komárom, Rábapatona és Vének, továbbá a szlovákiai Dunaszerdahely és Komarno, valamint a romániai Kolozsvár is otthont ad a rendezvénynek.

Ritka filmek rogyásig

A seregszemle gerincét ismét a filmvetítések alkotják. A fesztiválra 70 országból 1.632 filmmel és több száz egyéb programmal, köztük koncerttel, színházi előadással, kiállítással jelentkeztek az alkotók. Az érdeklődést jelzi, hogy az európai és az észak-amerikai kontinens országain kívül Maliból, Mexikóból, Új-Zélandból, Tajvanból és Iránból is érkeztek dokumentum és játékfilmek.

A beérkezett alkotások megtekintése után az előzsűri döntött arról, hogy 80 filmet vetítenek a versenyprogramban és további kilencvenet láthatnak versenyen kívül az érdeklődők. A műsoron több olyan alkotás szerepel, amelyek a kis népek, továbbá a szellemi, az életmódbeli, a vallási, a zenei kisebbségek problémáival foglalkoznak.

Koncertek a zsinagógában

A filmvetítések mellett számos egyéb program: kiállítás, koncert, színpadi bemutató közül válogathat a fesztivál közönsége. Mongol táncosok műsorát láthatja a közönség április 27-én a győri zsinagógában, a "Művészetek szentélyében", s ugyanaznap este a 83 éves amerikai blues legenda, Big Lucky Carter vendégszerepel ugyanott.

Egy nappal később igazi kuriózumban lesz része a dzsesszkedvelőknek: először lép fel Magyarországon az amerikai Pharoah Sanders Quartet. A koncertet a győri zsinagógában tartják. Kolumbiai zenekar lép fel április 30-án a győri zsinagógában és ugyanaznap este ugyanott egy mongol sámán zenekart is hallhat a közönség.

Víz-, és filmügyi eszmecsere

A programot két tudományos konferencia teszi változatossá: az április 29-ei témája a víz lesz , az április 30-i tanácskozáson pedig a moziról cserélnek eszmét a résztvevők a győri Xantus János Múzeumban.

A fesztivál díjátadó ünnepségét május 4-én tartják Győrött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32