Börtön az Ádám teremtése miatt

Harminc nap elzárásra, két év próbaidőre és ötszáz dollár pénzbüntetésre ítélte a bíróság Edward Stross detroiti festőt, mert fedetlen mellel ábrázolta Évát a műtermének külső falára festett Michelangelo-reprodukción. A városban ugyanis tilos a meztelenség megjelenítése az épületeken.

Peter Maceroni bíró döntése alapján egyelőre nem kell börtönbe vonulnia Edward Stross festőnek, akit azért ítéltek harminc napi elzárásra, két év próbaidőre és ötszáz dollár pénzbüntetésre, mert a Detroit egyik kertvárosában, Roseville-ben található műtermének falára felfestette Michelangelo Ádám teremtése című freskója egy részletének másolatát, amin a fedetlen mellű Éva is látható. (Az eredeti a Sixtusi Kápolna falán látható, a Vatikánban.) Az ítélet azt is elrendelte, hogy dolgozza át a tavaly festett freskót. A bíróság egy olyan határozatra hivatkozva hozta meg az ítéletet, mely tiltja a meztelenség ábrázolását az épületek külső falain.

A festő fekete szövettel letakarta a kérdéses részt. Stross szerint a börtönbüntetés semmi ahhoz képest, hogy munkája megváltoztatására akarják kényszeríteni, írta a Detroit News.

Összeesett

A helyi művészek és polgárok többségében felháborítónak tartják az ítéletet. A bíróságon az egyik, szintén roseville-i illetőségű tanú elmondta, hogy Stross gyakran segédkezett a helyi hajléktalanszállón, és számos falfestményt ingyen elkészített a közösség számára.

Jogvédő szervezetek is tiltakoztak a döntés ellen, és külön felhívták a figyelmet, hogy Strossnak szklerózis multiplexe van, és az állapota miatt sem szerencsés börtönbüntetésre ítélni. A festő múlt héten összesett a műtermében, és kórházba kellett szállítani, a testvére szerint túl sok volt neki a jogi hercehurcával járó feszültség.

Nagyon hasonló körülmények között pár hónapja egy texasi kisváros galériájának tulajdonosát is kötelezte a rendőrség, hogy távolítsa el galériájának külső faláról az Ádám teremtése című festmény másolatát. Millert azzal fenyegették, hogy egy pornográfiaellenes törvényre hivatkozva letartóztatják, így végül egy "bűntett helyszíne" felirattal letakarta Éva mellét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25