Móric
14 °C
17 °C

Finn jazz, dán apokalipszis és roma rappers in da house

2007.05.02. 17:17
Az idei Mediawave egyik legnagyobb felfedezése, hogy létezik roma hiphop, és nagyon jó; hogy a finn kortárs jazz Björkből dolgozik; és hogy még nem született meg az új Wong Kar-Wai.

A Mediawave egyik bosszantó jellegzetessége, hogy az igazán érdekes dolgok mindig egy időpontra esnek. Az ember pedig néha rossz döntéseket hoz, és beáldozza mondjuk a Corki Filmfesztivál díjnyertes filmjeiből összeállított blokkot egy koncert kedvéért. A másik jellegzetesség, hogy néha mégis jól dönt. Így például már tudjuk, milyen a romano hiphop in da house. Jó.

A hongkongi filmakadémia anyagaiból válogatott filmeket elnézve úgy tűnik, a következő Ang Lee vagy Wong Kar Wai feltűnésére még várnunk kell. A negyedik kisfilm után már egy John Woo-klónnal is beérnénk, de jelek szerint a helyi fiatal művészek egyelőre inkább a művészi mondanivalóban és nagyhatású képekben próbálnak érvényesülni. Sajnos. Lee Ka-yi Hiányzó darabok című ötpercese egy fiatalember sétája a parkban, melynek során csatlakoznak hozzá majd eltűnnek a képből élete női. A vágás nélkül felvett kisfilmben ügyes a szereplők mozgatása, de sablonosak az egyes nőtípusok, a vége pedig maga az elcsöppenő szentimentalizmus. Kwan Man-hin Éjjeliőr és Wong Win-hon Ájulás című filmjei a szerelem és erőszak viszonyát, valamint a mások életébe való beavatkozás lehetőségét próbálják megmutatni, de míg az előbbinél mintha elfelejtették volna kitalálni, mi legyen a film vége, az utóbbinál mélyértelműnek szánt költői megoldást kapnak a szereplők egy cukorka formájában. A nézők viszont annyit se.


Észak-fok, titok, idegenség

Az Arctic Yggdrasyl nevű skandináv formáció kedvéért úgy döntünk, kihagyjuk az ezt követő, a Corki Filmfesztivál filmjeiből összeállított válogatást, mert a programfüzet feröeri, grönlandi és egyéb északi népek tradicionális zenéjéből építkező különleges projektet ígér, és úgy gondoljuk, ezért biztos érdemes. Pedig a díjnyertes filmekkel talán jobban jártunk volna, mert a koncert csalódás: bár a birkózóedző-külsejű Rasmus Lybert hangja valóban elképesztő, a szőke hegedűslány pedig magában egy északi tündérmese, a projekt különlegessége kimerült a népdalok alá hangszerelt jazzes finomkodásban, amihez hasonlót utoljára St. Martintól hallottuk, és azóta sem hiányzott.

Épp jókor futunk bele tehát a Gipsy.cz webkettes nevű cseh zenekarba, akikről azt írta a pogramfüzet, hogy roma hiphop, mi pedig lapoztunk, aha, ja, ez biztos ilyen cseh Fekete Vonat. Csakhogy kiderül: ez tényleg roma, tényleg hiphop, és hogy nagyon nem Fekete Vonat.

A hegedűs és tangóharmonikás csávók hangszeres tudása ugyanis briliáns, nem csak a mulatóst tudják, hanem kisujjból, művészi szinten hozzák a valódi roma folkot. Mindehhez pedig találtak egy olyan mc-énekest, akitől az egész megkapja a szükséges vagány csavart: Radoslav "Gipsy" Banga higanymozgású kis macskajancsi, beugrálja az egész színpadot, hergel, bohóckodik, pofátlan és beszól, de pontosan tudja, hol a ripacskodás határa, és hogy meddig nem az. Így lesz a Kusturica-filmek túljátszott (és közhelyesen unalmas) roma vircsaftja hitelessé, a gettórapper jelkészlet és a csettintgetős "cividava" egyenjogúvá, a 7/8-ados bólogatós ritmusról pedig világossá válik, hogy egyenesen tangóharmonikához van kitalálva. Szilvásy Gipsy Folk Band meets Eminem: lendület, energia, és féktelenül vagány bulizene.


Romano hiphop in da house!

A vesztes így az utánuk következő, Terrakotta nevű portugál formáció, akik lassú reggae-root music repertoárjukkal egy ilyen show után mindenképp vérszegénynek hatnak. A csodaszép énekesnő is csak pár szám erejéig köt le, de aztán úgy döntünk, ha már más, akkor legyen nagyon az. Irány a Levéltár pincéje, ahol épp Hajnóczy Csaba és Grencsó István Gianni Gebbia olasz szaxofonossal közös alkalmi projektje kezd. Ez sem egy zúzós bulizene, de nem is az akar lenni: nyugodt, mégis felkavaró, meg-meglóduló, jófajta kísérletezős jazz. Ha valahol ott van Hajnóczy, akkor általában Kenderesi Gabi sem lehet messze - ebből se maradhatott ki, de az ő jellegzetesen fahangú halandzsa-kántálása most több a kelleténél.

Éjjel egykor szinte üres nézőtér előtt kezd a tavalyról visszahívott Strange Party Orchestra, de a kései kezdés ellenére a harmadik számra már megtelik a placc: a fesztiválközönség nem felejt. Apokaliptikus tangó, világvégi tánczene ez Moog-orgonával, némi vadulással, és magyar vendégzenésszel a Pop Iván zenekarból. A srácok még mindig meg vannak lepve, mennyire bejön ez nekünk. Pedig egyszerűen csak különleges.

Az Ilmiekki Quartet a kortárs finn jazz újhullámának első számú együttesének számít, de csak úgy húsz perc után jövünk rá, mi a furcsa bennük: az, hogy ezt a profizmust és tudást eddig többnyire ötvenes zenészektől láttuk. A kortárs jelző viszont az ő esetükben már szinte frusztráló, mert a színpadon álló tréningfelsős-tornacipős srácok még annál is fiatalabbak. Ez a zenéjükben csak annyiból jön le, hogy bár a kihagyhatatlan klasszikusokhoz is visszanyúlnak, nem átallanak Björk-feldolgozással indítani. Az Anchor-songból aztán egyszercsak kiugrik egy hang, ami nem ismerős, majd egyre több, majd már semmi sem az, de ekkorra már senkit nem is érdekes, hogy jutottunk egyik pontból a másikba.


Kommunikációs technikák

Ha már azt írtuk, hogy a Mediawave egyik varázsa a kiszámíthatatlanság, hozzá kell tegyük: ez a báj nem csak abban nyilvánul meg, hogy nem mindig minden ott és akkor kezdődik, ahová és amikorra ki van írva. Jellegzetesen ide tartozik az is, ahogy a Rómer-ház pincéjének egyik sarkában a grönlandi zenészek egy asztalnál beszélgetnek a francia-oxitán dob-furulya zenét játszó Miqueu Montanaróval, majd mikor befut egy magyar hegedűs, a szavakból spontán hegedű-furulya párbeszéd lesz. "Ezt nem tudom pontosan, de valahogy így van" - mondja a srác, és eljátssza, Montanaro pedig bólint, a harmadik taktusnál bekapcsolódva elfújja, hogyan van ez oxitánul, a grönlandi billentyűs pedig bólogatva, kezével az asztal peremén dobolva ritmusszekciót ad. Montanaro aztán indulna, de nem jut messzire, mert a lépcsőfordulóban ücsörgő kongás hippiknél is leragad: sürgős közlendőjük támad dobon és furulyán. Ő aztán franciául köszöni meg nekik, azok pedig németül, vagy angolul, vagy magyarul válaszolnak, ami mindegy is, mert amit kellett, azt már megbeszélték.