További Klassz cikkek
Hétfőn kettőkor a hideg, tócsák és sár ellenére a majális azért mutat életjeleket: Buzás Mihály és társulata optimistán ácsolja előadásuk, a Kajárpérci Szép Heléna díszletét az erőd udvarán, a pár elszórt kirakodóvásári stand és a gulyáskonyha közt lézengő közönség közt bokájukon csörgőkkel táncosok vonulnak, a kurd Samrikamis zenekar pedig - akik tömött egyenbajuszukkal mintha a Borat Akdijev képviselte kazah imidzset nyúlnák - ifjú szőke fesztivál látogatókat kér feleségül. A Pékség fedőnevű Kenyérmúzeumban viszont már játszik a Pozvakowski, akik kevésé majálisos hangulatú, erősen pszichidelikus hatásokat mutató műsorukat ezúttal kamarafelállásban - mindössze négy vetítőgéppel a hét helyett - vezetik elő, és bár a súlyosabb zúzásoknál a kiskorúak szájából kiesik a vattackor, a helyzethez képest egész tisztes számú érdeklődőt vonzanak. Gyerekműsornak amúgy is ott van Boka Gábor egyszemélyes szekrényszínházi előadása a Helység kalapácsából, vagy Buzásék - aka Zeusz, a "nem csak szomatikusan legnagyobb görög isten" - Szép Heléna-sztorija bazi nagy görög lagzi-stílben tartva, az értő közönség bevonásával.
Napelemes hangulat
Kattintson a képre!
A Dunai bástya színpadán közben már az Anselmo Crew kezd, és a szürke időben ennél jobb nem is történhetne: a hiphop-salsa-reggae, a balkáni cigányzene és a drum'n'bass lendülete hatására még a nap is kisüt végül. Amíg az átszerelésre várunk, a szomszédos kazamatában az ismét elkisvankondosodott Szőke András, valamint egy jegesmedve formájú Badár Sándor rögtönöz dumaszínházat. A vakond finn verset szaval, vécépapíron zenél, végül pedig csókot kap a közönségtől, mindeközben ideológiai vitákat folytat a jegesmedével, aki a Szőke-Badár privát múlt közös kínos sztorijait próbálja feleleveníteni. A parttalanná váló előadásnak végül csak a kinn rákezdő Red Elvises szibériai rokandroldizsije vet véget, ami ismét jó, de már láttuk, így futunk még egy kört az egyéb helyszínek közt. A jutalom az észt Criminal Elephant, akik igen hülye nevük ellenére dögös jazzcore-t játszanak, ami leginkább egy olyan rajzfilmre emlékeztet, amiben egy durván beszpídezett nyuszikát próbál elkapni egy igen beszívott farkas. A rajzfimzenés áthallások nyilván nem véletlenek: a zenekart ugyanis két filmes alapította, első közös projektjük pedig rajzfilmzene volt, naná. A lendületes, vidám, zeneileg sokszínű koncert mindenesetre jólesően idézi a tavalyi felfedezett, a Gutbucket szellemét, egyúttal biztosítja az idei fesztivál egyik kellemes meglepetését. A közönség erősen vevő rájuk, akár még CD-re is az volna, azt azonban mind otthon felejtették, ismeri be a bőgős, ami ismét egy szimpatikusan szórakozott imidzselem.
Missisippi blues a cirkuszban
Kattintson a képre!
Győrbe még épp az Imperial Crowns koncert második felére érek vissza, akikről azt hittem, már láttam őket 2002-ben, de most kiderül, hogy ez csak részben igaz. A három évvel ezelőtti rockabillys elemekből ugyanis most inkább csak a rock maradt, lett helyette még több blues, ami nem baj, mert a blues egy színes műfaj, aminek a közhiedelemmel ellentétben Földes László vagy Charlie csak szűk keresztmetszetét adja. A Crowns tehát dögös és lendületes, énekesük pedig az eltelt időt jól láthatóan teste karbantartásával töltötte, és ezt köldökig kigombolt ingével, szűk nadrágjával és jaggeres csípőmozgásával kissé talán túláradóan is szereti is hangsúlyozni. Ezt a pózolós rocksztárkodást nem sok választja el attól, hogy önmaga paródiájába forduljon, csakhogy Jimmy Wood énekesnek van mindehhez olyan hangja és energiája, amitől mégse válik szánalmassá: a cirkuszsátor színpada erre a két órára igenis New Orleans. A Crowns aztán éjfél után még a Komáromból épp visszaérkező Braindogssal is ad egy közös jam-sessiont a Rómer-ház Underground klubjában, úgyhogy hiába a programdömping, olyan nagyon semmiről nem lehet lemaradni. Szerencsére.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
