Ingyenes újzenei fesztivál

2003.10.04. 14:30
Immár hatodik éve működik, egyedülálló zenei és művészeti szigetként a Nagy Fül Fesztivál; missziója szerint a nem-kommerciális zenei irányzatok legkülönbözőbb formáit vonultatja fel azzal a céllal, hogy az úgynevezett új zene legkülönbözőbb előadóival - már világhírnévre szert tett nemzetközi művészekkel és kevésbé ismert, de számunkra hasonlóan érdekes kelet-európai és regionális zenészekkel - a magyar közönség is találkozhasson. A szombati és a vasárnapi programokat a rossz idő miatt a MU Színházban játsszák.
A kulturális önkifejezés furcsa és kevésbé ismert formáinak bemutatásával a szervezők azt szeretnék elérni, hogy minél többen találkozhassanak azzal az élménnyel, hogy máshogyan is lehet muzsikálni és gondolkodni, hogy vannak a kiürült zenei közhelyek ismételt alkalmazásából iparszerű módon megélő előadókon túl olyan alternatívák, hangok, arcok, amelyek érdemesek a közfigyelemre.

A fesztivál 1998 óta évente kerül megrendezésre, az eddigi fellépők között több, azóta jelentős ismertségre szert tett előadót is találhatunk, látható-hallható volt itt például Peter Brötzmann (D), Chris Cutler (GB), De Kift (HOL), Phil Niblock (USA), Stepanida Borisova (SIB), Pavel Fajt (CZ), Maestro Tritony (PL), Alexander von Schlippenbach (D), Ole Lukkoye (RUS), a Mozg (PL), a Blurt (GB), Király Ernő (YU), Dresch Mihály, Boris Kovac (YU), az Uzrujan (CRO), Marko Brecelj (SLO), Urlaut (ITA), a Spaceheads (GB) és még sokan mások. A Ráday utcai szabadtéri színpada műsorai a MU Színházban kerülnek megrendezésre

A fesztivál a rossz idő miatt a Ráday utca helyett a MU Színházban (XI. Körösy József utca), a Piccolo Színházban (Török Pál utca 3.) és a Piccolo Színház feletti Gershwin-teremben fog zajlani pénteken, szombaton és vasárnap, naponta délután öt órától este fél tízig.

A műsor:

Október 4. szombat, MU
20.00 N.O.M. (RUS)
18.30 Tudósok
17.00 Ijon

Október 5. vasárnap
20.00 "Égő fülű Winnetou!" - Franci Blaskovic Band (Isztria)
18.30 Creuzfeldt-Jacob Sindicate
17.00 Najmányi László

Piccolo színház - (Török Pál utca 3):

Október 4. szombat, MU
20.00 Harry den Hartog (NL)
18.30 Persona Non Grata
17.00 Ápolók

Október 5. vasárnap
20.00 Uzgin Üver
18.30 Brains
17.30 Szkárosi Endre

Filmvetítések a Gershwin-teremben (Török Pál utca 3.): Antal István esztéta válogatásában és felvezetésében: Charlie Parker, Szemző Tibor, Jeney-Vidovszky, Phil Niblock, A. E. Bizottság, Müller Péter Sziámi, Balázs Béla Stúdió filmek_ Kiállítások: a Gerswin-terem Aknay Csaba fotóművész kiállítása A Nagyszínpadnál: Nyikoláj Kopejkin festményei (N.O.M.,Szentpétervár)

Autonóm zóna - Nagy Fül Bónusz Party - MU Színház (Körösy József utca 17., XI): Október 3.: 20.30 The Corporation, 21.30 Pozvakowski 22.30 N.O.M. (RUS) és Zoran Todorovic (SER) filmjei október 4.: 20.30 Interzone 21.30 Fineartsmusic "Vibráció" 22.30 Koper Budapestnek: Marko Brecelj, Ruins Matador, a Puha Terrorizmus Akciócsoport filmjei (SLO)