Natália
1 °C
7 °C

Együttműködik az Operaház és a Hagyományok Háza

2008.03.04. 14:36
A dalszínház főigazgatója szerint érdekes kettősséget hordoz az együttműködés, hiszen a globális operakultúrát és a nemzeti hagyományokat őrző népi kultúrát kötik össze.

Szakmai együttműködésről állapodott meg kedden Budapesten Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója; a kooperáció részeként a Budai Vigadó színpada várhatóan a jövő szezontól a dalszínház egyik új játszóhelye lesz.

Vass Lajos elmondta: a következő évadban főként kamarabalettek és -operák bemutatására veheti igénybe a Budai Vigadó pódiumát az operaház, ezzel bővül a játszóhelyek száma.

A dalszínház főigazgatója szerint érdekes kettősséget hordoz az együttműködés, hiszen a globális operakultúrát és a nemzeti hagyományokat őrző népi kultúrát kötik össze.

Mindkét főigazgató hangsúlyozta, a két állami intézmény történetében most először összefogott, hogy a hazai kulturális élet két különböző, de a külföldiek és a hazai közönség számára is vonzó ágát összekapcsolja, együtt kínálja.

Kelemen László, a Hagyományok Háza vezetője beszámolt arról, hogy a késő tavaszi, kora nyári időszakra olyan előadáscsomagokat állítottak össze, amelyek egy táncelőadásból és egy balett- vagy operaelőadásból állnak. A csomagokkal a két helyszín négy hétvégére várja az érdeklődőket április 25. és június 14. között, kedvezményes áron.

A Magyar Nemzeti Balett, az operaház balettegyüttesének repertoárján megjelenő, magas színvonalú Seregi-koreográfiák(Szentivánéji álom, Rómeó és Júlia, Makrancos Kata), valamint a Kárpát-medence népzenéjét és néptáncait feldolgozó előadások (Pannon freskó, Az örök Kalotaszeg) a közönség szélesebb rétegeihez juthatnak így el.

A választékban egyelőre egy operaprodukció, Puccini Toscája szerepel. Gáldi Monika szervezési osztályvezető elmondta, ha több operaelőadást keresnének az érdeklődők, bővítik az ajánlatot. A célközönség elsősorban a Budapestre érkező, tánc iránt érdeklődő turisták köre, ezért kerültek pénteki és szombati előadások a csomagokba.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?