Vodka, kokain és buddhizmus

Az orosz kortárs irodalom egyik legkeresettebb exportcikke, Viktor Pelevin is ezeket a klasszikus sablonokat használja fel, illetve gúnyolja ki finoman, amikor Az agyag géppuska című regényét egy szinte tolsztoji leírással kezdi.

... óriási pusztítást végez a Zenélő Burnótszelence nevű irodalmi kabaréban ...

"A Tverszkoj bulvár majdnem ugyanolyan volt, mint két éve_ -megint február volt: hóbuckák, ködös sűrű homály_, ugyanaz az égbolt szürkéllett, olyan, mint az alvó Isten súlya alatt a földig lógó matrac." -- áll az első bekezdésben, és mindez borús, hideg történetet és bőrkötéses unalmat előlegez meg, de szerencsére pár oldallal később, amikor már éppen lankadna az olvasó figyelme, váratlanul szembejön pár részeg matróz és egy nagy doboz kokain, és ez még a Ponyvaregényen szocializálódottakat is végleg kizökkenti a kötelező olvasmányok befogadására jellemző alacsony agyműködésű, meditatív állapotból.

A regény cselekménye 1918-ban kezdődik, a történet középpontjában Pjotr Puszta, a dekadens költő áll, aki először önvédelemből megöli gyerekkori barátját, a nagy történelmi kavarodásban politika tiszté előlépő Fuhrnerh-t, majd a halott fegyverét, havi kábítószer-ellátmányát és személyiségét elrabolva óriási pusztítást végez a Zenélő Burnótszelence nevű irodalmi kabaréban, amiért is sürgősen a legendás vörös vezér, Csapajev komiszárjává léptetik elő.

Már-már kezdenénk megszokni a kommunista forradalom kaotikus világát, amikor azonban Pelevin egy nem kevésbé nyugtalan korba helyezi át a cselekményt. Pjotr a következő fejezetben egy elmegyógyintézetben ébred kényszerzubbonyba csomagolva, és azzal kell szembesülnie, hogy ő bizony a kilencvenes években él, skizofréniában szenved, és Csapajev, a Mongóliába tartó hadtest, az egész forrongó, vörös világ csak bomlott elméjének terméke.

Ettől kezdve Pjotr ide-oda ugrál térben és időben, hol a kommunizmus kialakulásának korában, hol bukásának idején ébred fel, de a dimenziókat összekötő kapu minden esetben a kábítószer, néha kokain, máskor alkohol, vagy pszichedelikus gomba. Pelevin olyan mesterien sodorja össze a szálakat, hogy nemsokára már képtelenség eldönteni, hogy a skizofrén beteg álmodja-e a kommunista költőt, vagy éppen a vörös vezető képzeletében él-e az elmebeteg.

Ez a zilált cselekményvezetés nem puszta posztmodern játék, hiszen mindez a buddhizmust, és a pillangót álmodó kínai filozófust, Huj-cét idézi meg, és ezzel alátámasztja a regény alapmotívumát, a nyugattal szembenálló, keleti Oroszországot. A klasszikusokra, Tolsztojra, Puskinra és Dosztojevszkijre utaló gondolat azonban a keleti vallásokkal és a kábítószeres álmokkal előadva, új meglepő felhangot kap, amit olyan groteszk képek érzékeltetnek leginkább, mint a nyugati civilizációt szimbolizáló Schwarzeneggerrel közösülő, kurva képében feltűnő orosz földanyácska.

Észre sem vesszük és már le is nyomták a torkunkon a több száz éves orosz tanulságot, sőt pár oldal múlva már a keleti létfilozófiák mocsarában tapicskolunk, de az ezoterikus önsegítő könyvek mélységét szerencsére elkerüljük, hála a minden mondatot, sőt minden szószerkezetet átható iróniának. Igazi kultesélyes könyv tehát Az agyag géppuska, tele házibulik mélypontjain felidézhető poénokkal, és gyűrött kockás füzetbe gyűjthető életbölcsességekkel, ráadásul egy rakás irodalmi utalással, amik azonban csendben a háttérbe húzódnak, ha úgy akarjuk.

Viktor Pelevin: Az agyag géppuska;
Európa Könyvkiadó, 2002; 2200 Ft.-
Fordította: Bratka László