Megkínozták a Pygmalion virágárusát

Funtek Frigyes - akit sokan onnan ismernek, hogy Mácsai Pál és Hirtling István mellett a 84-es színművészeti osztály harmadik férfitagja volt és karrierje nagy részét főként Franciaországban töltötte - most hazaköltözött, hogy ellássa a Győri Nemzeti Színház új prózai művészeti vezetőjének posztját és elsőként Bernard Shaw Pygmalionját állította színpadra. A bemutató két hetet csúszott a főszereplőnő, Balsai Mónika betegsége miatt, ezért történhetett meg, hogy kivételesen reggel 11-kor tartották a főpróbát, a szokásos este hét helyett. A társulat is izgatott volt, hiszen a nézősereg főként nyugdíjasokból és gimnazistákból állt, utóbbiak nem feltétlenül egy háromórás színházi előadás nyugodt végigülésére vannak kalibrálva. De nem volt probléma.

Funtek Pygmalionja valójában öt kisfilm egy színdarabban, így nem ártott neki, hogy nyitóképként rögtön egy múlt század eleji rövidfilmet kaptunk zenei aláfestéssel arról, hogyan is éltek akkor. Az első mozi tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a közönség könnyebben beleélje magát a tizes évekbe, a másodikkal megismerhettük azt a Lisa Doolittle-t, akinek bemutatásával maga Shaw nem nagyon foglalkozott, a harmadik megmutatta hogyan varázsolnak belőle hercegnőt, a negyedikben már úgy is táncol, mint egy előkelőség, az ötödik pedig a lehetséges jövőt vázolja.

Ezek a filmek a színdarab kapaszkadóit adják, hogy a nézők jobban elmerülhessenek a történetben és könnyebben be lehessen mutatni a virágáruslány külső átalakulását. Nincs is velük semmi baj, csak kicsit meg kéne vágni ezeket, hiszen a darab magában is túl hosszú és noha a rendező a Kisalföldnek azt nyilatkozta, hogy Balsai taxizása Győr utcáin játszódik, esküszöm láttam Budapestet benne. Mindez persze tényleg gyönyörű látvány, de kevesebből is megértjük, hogy a kis virágaruslány a világ végén lakik és hogy élvezi a helyzetet.

A filmek hosszuk ellenére jót tesznek a darabnak, ettől lesz ez egy másik, alaposabb Pygmalion. Az viszont néha zavart, hogy nincs modernizálva a huszadik század elején játszódó angliai történet, és magyar városokban furikáznak a főszereplők, miközben arról van szó, hogyan tanul meg rendesen a virágáruslány a saját anyanyelvén. Igaz számomra az egész Pygmalion egy olyan darab, amit szigorúan csak angolul lenne szabad előadni, hiszen a nyelvről, az akcentusokról és a fonetikáról szól. Funtek az eredeti Mészöly-fordítást alkalmazta, csak a teringettéket írta át a maibb baszdmegekre, ami különösen nagy örömmel töltötte el a nézőtéren ülő fiatalságot.

Balsai Mónika nagyon ütőset alakít, tökéletes a virágáruslány egyszerűsége, a jelenléte végig erős és az átalakulásra is komoly hangsúlyt fektettek. Funtek valósággal megkínozta, hogy átalakítsa a bunkó Lizát és létrehozza Eliza hercegnőt.

A Pickering ezredest alakító Rupnik Károly már az elején jóval angolabb, jóval sármosabb és jóval szebben artikulál, mint a fonetikaprofesszor Higgins. Rupnik játéka persze pengeélen táncol, valahol a sok és a túl sok között, amire szükség is van, hiszen egy igazi angol úr természetéből adódóan sok, ráadásul ő az, aki valójában képes előkelőséget faragni a virágárusból.

Említésre méltó még Gyöngyössy Katalin Higgins anyjának szerepében, őt elég csak hallgatni is. Igazi emancipált nő, aki fia nősülését várja, pókerezik és mindemellett megérti Liza sorsát. A Liza apját alakító Áts Gyula két monológjára azonban ráférne egy kiadós húzás, mert ezeken a pontokon borzalmasan belassult a történet.

A főszereplő Rátóti az elején bizonytalankodott, az antréját például úgy is sikerült lecsúsznom, hogy a színpadon mindenki, kivéve Lizát és Pickeringet egy eresz alatt állt a szakadó eső miatt. A színház honlapján a wikipédiából átvett történetleírásban az szerepel, hogy Shaw prózai függelékben ismerteti Eliza további sorsát: "Freddyhez fog feleségül menni, nem Higginshez, mert mestere elviselhetetlenül isteni."

Funtek végig ezt a hozzállást próbálta erősíteni, így Higgins valóban inkább egy könyörtelen, szeretetre képtelen állat, mint egy finomkodó professzor, igaz ehhez az elképzeléshez nem ártott volna egy erőteljesebb személyiség Rátótinál. A rendező és maga a szerző is egy My fair lady-nél messzebbre mutató történetet akart, ám Funtek mégis megtöltötte erotikával Liza fejlődési folyamatát, Shaw pedig szintúgy Higgins szerepét. Nem mintha nem lenne ilyen ember a földön, mégis Rátóti egész egyszerűen nem az a fajta férfi, akinek ne lehetne elcsavarni a fejét, így a darab végére kicsit értelmetlen, hogy miért is nem kellett neki Eliza szerelme. Magyarázat lehetne rá például, hogy egész egyszerűen meleg, ami egy érdekes meglátása lett volna a történetnek, viszont a játékban semmi nem utalt erre.

Ha nem alakul ki kettejük között szerelem és Eliza az elszegényedett Freddyhez megy feleségül, akkor hiába gazdagodott meg az apja, hiába beszéli hercegnői szinten a nyelvet és viselkedik ugyanúgy, csak egy boldogtalan nő marad. Ez a befejezés talán hűebb egy öntelt, különc nyelvészzseni megértéséhez, viszont ehhez a darab túl könnyed még akkor is, ha nem gondolunk közben egyetlen másodpercre sem a belőle készült musicalre. Ez ugyanis - hangsúlyozom - nem musical.