Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Semmit nem tudunk az őszi zavargásokról

2007.10.22. 17:30
A tavalyi zavargásokat bemutató animációs filmekkel szerepelt volna Magyarország a nemzetközi képzőművészeti biennálén, ha a kulturális minisztérium nem ijed meg a provokatív témától. A filmek ennek ellenére elkészültek, a munkát azonban mégis a nézőnek kell befejeznie. Nézzék meg a filmek részleteit!

Nemes Csaba zavargásos animációs filmjei után vált bizonyossá, hogy nem tudunk mit kezdeni a kukagyújtogatással, az árpádsávos zászlók lengetésével, de még egy egyszerű fáklyás felvonulással sem.

Vagy arról beszélünk, hogy a randalírozás hogyan kezdi ki nemzetünk amúgy makulátlan képét Európában, vagy hogy a nemzetrontók miként tiporják el a szittya ébredést. Szó van a demonstrációk rendészeti és közlekedési vonatkozásairól, gumilövedék-használatról és rendőri azonosítóról.

De hogy az alulról, tehát közülünk induló megmozdulásokról mit gondolunk mi magunk, az továbbra is ködös.

Itt állunk megint október 23-a előtt, az ellenzéki kerekasztalunkra kipakolt símaszkkal, molotov koktéllal, és fogalmunk sincs, hogy a pártpolitikai narratíva helyett miként lehetne még beszélgetni a közelmúlt zűrös eseményeiről.

Amik pedig az ablakunk alatt történtek, a szemközti kisboltba mentek a pesti srácok Red Bullért, és a kedvenc padunk égett szénné.

Ebből a személyes szemszögből akarta megmutatni a tavaly őszi eseményeket a festőként ismert, de most animációs filmet készítő Nemes Csaba, és az eredmény nem is lett érdektelen. Csak a megmozdulások hevületéhez képest kicsit langyos.

A tíz rövidfilmből álló Remake című sorozat amúgy valószínüleg nagyot szólt volna a tervezett helyszínen, a júniusban megnyílt Velencei Biennálén. Az aktuális és provokatív filmek ugyanis pont azt az oldalát mutatják meg a zavargásoknak, amik a nemzetközi sajtóból tájékozódó közönség számára ismeretlenek maradtak.

Hogy a szürreális, forradalmi időutazás, 1956 ötvenedik évfordulója milyen volt a hazafelé tartó lány, a randalírozásból csajozásba átváltó huligán, vagy egy üres utcán várakozó lovas rendőr nézőpontjából.

A kulturális minisztérium akkor visszariadt a provokatív témától, és hiába akarta a zsűri, végül inkább egy üres művelődési házakat bemutató, szintén filmes alkotást vittünk ki. Bár nem lenne tanulság nélküli a két alkotás közti különbségről, vagy a számunkra zavarba ejtő díjról beszélni, most érdemesebb felidézni a Műcsarnok Forradalom című kiállítását.

A jelenleg is látható tárlat egyenesen 1919-től indítva vázolja fel a civil megmozdulásokat. De hiába jutunk el 1956-ig, a látogató azzal az érzéssel távozik, hogy az izgalmas művészi produktumok láttán sem tudott meg sok újat a témáról. Mintha a művészek és kurátorok irtóznának a primer indulatokat felszabadító, valóságszagú megmozdulásoktól. Így persze érthető, hogy a kiállítás 2006-tal már nem is foglalkozott. Mintha arról csak a tévéhíradóknak lenne joguk beszélni.

Hasonló a helyzet az 1956-os filmekkel. Andy Vajna és Szomjas György is a gimnáziumi olvasókönyvek sémái közt meséli el a forradalmat, mintha 50 éve még csak a Corvin köz és a pesti srácok léteztek volna a világon.

A témához legközelebb végül Nemes Csaba jutott, aki bár festő, rendezőként vett részt az animációs film munkálataiban. Ami azonban izgalmas lett volna a biennále nemzetközi kontextusában, például a tévészékházban a túró rudi automatánál sorba álló forradalmárok jelenete, Magyarországról nézve, és főleg egy évvel az események után már inkább közhelyes.

Hiszen mi első kézből tudjuk, hogy milyen volt a radikálisok randalírozása, vagy amikor a téren cigiző srácok rájöttek, a csajok után füttyögésnél jobb szórakozás a kődobálás. Aszfaltközeli, de nyers munkákat láthatunk a Kiscelli múzeumban. A reflexiónak egyetlen jele az ironikus megközelítés. Néhány film, mondjuk a tankos pedig egyszerűen csak átülteti rajzolt világba az eredeti, jelen esetben az Index által készített felvételt.

Hiányérzetünket a művészi erények sem enyhítették. Hiába reméltük, hogy a story boardra emlékeztető festménysorozatokat készítő Nemes Csaba festői látásmódja átlényegíti a tényeket. Az előre leforgatott videófelvételek filterezésével, átszínezésével, vagy átrajzolásával létrehozott szkeccsek nem rosszak, de azért sem animációs filmként, sem képzőművészeti alkotásként nem döbbentik meg a nézőt.

Úgy fest, sem az ötven év távolság, sem a testközeliség nem segít saját történelmünk értelmezésében. Egyelőre tehát Önökön a sor: menjenek ki az utcára, és elfogulatlan nézőként figyeljék, mi történik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?