Elszakadt a Picasso a riói rablásnál

2006.02.28. 16:36
Monet, Matisse Dali és Picasso egy-egy képet vitték el a Rio de Janeiro-i karnevál idején. A tánc című kép megsérült.

A Rio de Janeiro-i karnevál forgatagában pénteken elkövetett múzeumi rablás során megsérült Pablo Ruiz Picasso egyik értékes festménye. A rendőrség közlése szerint a múzeum egyik őre közelharcban megpróbálta elvenni a rablótól A tánc című festményt, és a huzakodás során hasadások keletkeztek a vásznon.

Összehasított képek

A rablók leütöttek három őrt, és sikerült a képpel együtt kereket oldaniuk. A huzakodó őr nem tudta megmondani, milyen jelentősek a károk. A huszonhárom éve halott spanyol mester alkotását másik három képpel együtt vitték el. Az elrabolt négy festmény összértékét több mint 40 millió euróra - több mint 10 milliárd forintra - becsülik. A másik három képet olyan nagy nevek jegyzik, mint Claude Monet, Henri Matisse és Salvador Dali.

A rendőrök már megneveztek egy személyt, akit a rablás elkövetésével gyanúsítanak, közölte Isaballe Vasconcellos, a nyomozás vezetője. Rio de Janeiróban a karneváli forgatagban a rablók több látogatót is kifosztottak, majd nyomtalanul eltűntek a farsangolók tömegében.