Szentségtörő operáért rajonganak a moszkvaiak

A bombariadóval, nacionalista tüntetésekkel és képviselői indítványokkal megakadályozni kívánt, orosz gyalázónak tartott operát vastapssal fogadta a közönség.
A közönség tízperces tapssal díjazta a Rosenthal gyermekei című operát a moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) szerda esti bemutatóján, amelyet egy Kreml-hű ifjúsági mozgalom és nacionalista képviselők hasztalanul igyekeztek megakadályozni.

A publikum lelkesen bravózott, amikor a polemikus librettó szerzője, Vlagyimir Szorokin a színpadra lépett a premier után, amelyet egy gyorsan vaklármának bizonyult bombariadó sem tudott meghiúsítani.

Összecsapások

Az előadás előtt újabb tiltakozó demonstrációt tartott a Bolsojnál a Vlagyimir Putyin elnökhöz hű Együtt Menetelők ifjúsági mozgalom, amely a Szorokin ellen 2002-ben folyt bűnügyi eljárást kezdeményezte, pornográfnak találva egyik regényét. A Vörös Ifjúsági Élcsapat aktivistái ezúttal kis híján összecsaptak a "putyinistákkal".

A keddi főpróba után alsóházi képviselők szintén méltatlannak bélyegezték az operát a nemzet fő színházához, és fogadkoztak, hogy Anatolij Ikszanov igazgató leváltására ösztökélik Mihail Fradkov miniszterelnököt.

Szorokin ellenfelei a múlt hét végén nem tudták elérni a dumában egy olyan határozat napirendre tűzését, amely elítélte volna a Bolsoj mint Oroszország szimbóluma meggyalázását.

Klónozott zsenik

A Leonyid Gyeszjatnyikov által komponált opera öt nagy zeneszerző, Csajkovszkij, Wagner, Mozart, Muszorgszkij és Verdi klónjainak moszkvai viszontagságairól szól. A komponistaklónokat a nácik elől a Szovjetunióba menekült Alex Rosenthal német tudós hozza létre, megszegve a sztahanovisták és jeles fejőnők klónozására adott sztálini ukázt.

A zseniklónok különböző szovjet vezetők alatt válnak felnőtté, míg 1993-ban Borisz Jelcin orosz elnök be nem szünteti a programot pénzhiány miatt, Rosenthal pedig meghal. Az elárvult géniuszok a moszkvai Három Pályaudvar terén zenélnek örömlányok, csavargók, utcai árusok között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25