Húszmilliárd forint egy Rubens festményért

Rekordáron, 49,5 millió angol fontért - 19,5 milliárd forintért - kelt el Peter Paul Rubens aranykori németalföldi festőóriás sokáig elveszettnek hitt festménye, az Aprószentek lemészárlása a patinás Sotheby's aukciósház londoni árverésen szerdán. A vételi ár a harmadik legnagyobb összeg, amit valaha festményért fizettek a világon.

A Sotheby's aukciósház képviselője a BBC-nek elmondta, hogy soha ilyen gyorsan és ilyen nagy léptekkel nem ment fel még a licit. A kezdeti 3 millió font rögtön az elején 6 millióra ugrott, ettől kezdve pedig csak röpködtek a milliók. A jelenlévők közül 4-5 vásárló nagyon rámenősen licitált, ám a végén - 45 milliónál - már csak az ismeretlen új tulaj maradt, aki a végösszeghez "prémiumként" maga adott hozzá 4,5 millió fontot.

Az új tulaj kilétét egyelőre homály fedi, így nem biztos, hogy a festmény Nagy Britanniában marad. Az MTI úgy tudja, hogy festmény az árverésig egy most 90 éves bécsi hölgy tulajdonában volt.

Csak úgy röpködtek a milliók

Rubens a kutatások szerint 1610-ben Antwerpenben festette művét, amely azt ábrázolja, ahogy Heródes katonái gyermekeket rabolnak el anyjuktól és ölnek meg, attól félve, hogy köztük lehet a régóta várt megváltó. A két méter magas olajfestményt 1780 óta tévesen Rubens tanítványának, Jan van den Hoeckénak tulajdonították, és csak a közelmúltban derített fényt a hibára a Sotheby's szakertője, George Gordon.

Soha ennyi pénzt fontban nem adtak még festményért - a nemzetközi rekordot (dollárban) egy van Gogh-kép, a Gachet doktor arcképe tartja: az 1990-ben 82,5 millióért kelt el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47