Kukkolás és humanizmus

2004.05.24. 11:15
Még egy hónapig látható a Ludwig Múzeumban Sebastiăo Salgado, brazil származású, Párizsban élő fotóművész május közepén nyílt kiállítása. Próbálja ki, meddig bírja a szenvedés és a nyomorúság látványát!
Szegénység, éhínség, polgárháború, népirtás elől útra kelő emberek útközben, táborokban, börtönben, utcán, nyomornegyedekben - hat teremben, vagy háromszáz képen.

Jó, a "huszadik század végének Cartier-Bressonja", mint mondják róla. De meddig lehet a nyitottságot megőrizve nézni a szenvedést, a kiszolgáltatottságot és a megalázottságot? Hányadik képe után válok majd érzéketlenné, bármennyire esztétizált dokumentarizmust műveljen is? Ilyesmin gondolkodtam, míg végigsétáltam a kiállítást fotósunkkal, Szabolccsal, aki minden teremben megvívta sziszifuszi küzdelmét a fényképezőgéptől ideges rohamokat produkáló teremőrökkel.

Az önkínzókamrában

Tekintse meg képeinket!
Mikor egyedül maradtam végre, az akklimatizáció kedvéért beültem egy kis, sötét terembe, és egy kétszer három méteres kivetítőn végignéztem Salgado összes afrikai felvételét.

Különös önkínzókamrának bizonyult. Valahogy bekerültem a képek terébe, és végeláthatatlan sorban jöttek emberek, fejükön motyójukkal, vállukon halottaikkal, vagy csak mentek a halottakkal szegélyezett úton; öregemberré aszott gyerekek vonszolták magukat rothadó lábbal, botokra támaszkodva, asszonyok, karjukon kicsavarodott testű, haldokló csecsemőjükkel... És így tovább vagy húsz percen át. Nem sorolnám.

Nem tudom, mikor kezdődött, talán, amikor megadtam magam. A nyomorúság lassan háttérbe szorult, az elborzasztó környezetből és helyzetekből kiemelkedtek az arcok és a gesztusok, és fokozatosan valami csodálatszerű érzés ébredt bennem a felfoghatatlan, irracionális élniakarás és alkalmazkodóképesség iránt. (Mással biztosan másképp lesz, nálam valahogy így kezdődött, hogy órákat bolyongtam a képek közt, míg el nem nevettem magam azon, hogy valami egyre jobban összeszorítja a torkomat.)

Salgado a migráns és az emigráns

Salgado az érzelmeket fényképezi, olyan körülmények között lévő emberekét, akik gyakran már a legkisebb erőfeszítést sem teszik azért, hogy privátszférájukat megvédjék a fotós agresszivitása ellen. De Salgado nagy humanista, részvéttel közelít alanyaihoz. Ráadásul a migráció saját személyes története is. 1944-ben született egy brazíliai farmon egy nyolcgyermekes család hatodik gyerekeként. Ötéves korától kezdve a család, munkát keresve, egyre nagyobb és nagyobb városokba költözik. 1967-ben közgazdász diplomát szerez, és a gazdasági minisztériumban dolgozni kezd, de 1969-ben a katonai diktatúra elől Franciaországba költöznek. Párizsban doktorál 1971-ben közgazdaságtanból. 1973-ig a Nemzetközi Kávéügynökségnél dolgozik, majd gondol egyet, és elmegy fotóriporternek.

Klikk a képre!!
Salgado az elkötelezett fotográfia hagyományát követi, de nem akar lelkiismeretfurdalásra kényszeríteni a harmadik világ szenvedőnek ábrázolásával. Nem mond ítéletet a tömegtermelésről, mely világszerte évente sokmillió mezőgazdasági munkást kényszerít arra, hogy nagyvárosokba vándoroljon. Nem siratja a széthulló életformákat, mert szerinte az a megfelelő életforma, amelyet a nyugat-európai ember él, és lenne elég erőforrás ahhoz, hogy nekik is biztosítsuk ugyanezt. Csak annyit szeretne elérni, hogy a migránsok szemszögéből gondoljuk végig az emberi életfeltételeket, és a kiállítás végére tisztelettel nézzünk a menekültekre, az el- és kivándorlókra, mert volt bátorságuk, hogy útrakeljenek és megküzdjenek méltóságukért - írja a hol "Exodus", hol "Migránsok: az emberiség átalakulóban" címen bemutatott fotókhoz írt szövegében.

Salgado 1993-ban kezdett dolgozni a projekten, melyet Munkások című sorozata folytatásának tart. Hat és fél évig fényképezett a világ negyven országában. Afrika mellett Ázsia nagyvárosaiban, hongkongi, spanyol, libanoni, jugoszláviai menekülttáborokban; járt a mexikói zapatista közösségekben, az Amazonas indiánjai között, equadori falvakban, melyeket - munkát keresve - elhagyott az összes férfi. Hogy a köréje sereglő gyerekek dolgozni hagyják, mindenhol rengeteg portrét készített róluk. Ezekből állította össze Gyerekek című anyagát, melyből két teremnyi látható a kiállítás végén.

Sebastiăo Salgado
E X O D U S
Ludwig Múzeum Budapest
Megtekinthető június 27-ig.

Addig is klikk ide!