Erzsébet
1 °C
4 °C

Felújították A Napfény ízéből ismert Sonnenschein-házat

2008.07.24. 14:21
300 millió forintból újította fel a főváros és a IX. kerületi önkormányzat a híres Sonnenschein-házat. Lakásait egyelőre bérbe adják, de öt év múlva már meg is lehet vásárolni őket.

A Ferencvárosban megújult A Napfény íze című filmből is ismert Sonnenschein-ház. A Bokréta utca 15. szám alatti épület szerdai átadási ünnepségén a film rendezője, Szabó István, és operatőre, Koltai Lajos is részt vett.

Átadási ünnepség a Bokréta utca 15. szám alatti Sonnenschein-ház udvarán

Szabó István az avatáson elmondta, a filmbéli Sonnenschein család otthonának külső felvételeihez a Sonnenschein-házat használták. A Bokréta utcában, egy akkor még üres telekről vették fel az épület homlokzatát. A belső felvételeket pedig nem messze, egy Liliom utcai épületben rögzítették.

A filmrendező a Ferencvárosban több filmet is forgatott, egyebek mellett az Apa című alkotását és a Szerelmesfilmet, de a József Attiláról szóló alkotása is itt játszódik. A filmszalagokon így végigkövethető Ferencváros változása. Koltai Lajos operatőrnek tetszett a felújított ház, de hangsúlyozta, hogy az a "romlottság", ami a filmforgatásokon találkoztak, szép volt.

Az 1870-ben épült Sonnenschein-ház felújítása előtt az utcai és a két udvari szárnyon összesen 33 lakás volt, az udvari szárnyakon egyszobásak, az utcai részen többszobásak. A felújítás során összesen 22 lakást alakítottak ki, ebből 17 egyszobás, 5 két- vagy többszobás, a földszinten, az utcafronton pedig két iroda található.

300 millió

Az önkormányzat sajtóirodájának tájékoztatása szerint a ház, amely egykor a Sonnenschein család otthona volt, mintegy 300 millió forintból újult meg. A lakásokat egyelőre bérbe adja a kerület, a lakók azonban öt év múlva megvásárolhatják majd bérleményüket. A felújítást kétharmad arányban a Fővárosi Önkormányzat, egyharmadban pedig a kerület finanszírozta.

A napfény íze, Szabó István három Európai Filmdíjjal jutalmazott filmje egy magyar zsidó család, a Sonnenscheinek három nemzedékének, és egyben Magyarország elmúlt bő száz évének a történetét mutatja be Ralph Fiennes főszereplésével, aki a nagyapát, az apát és a fiút is alakítja az 1999-es alkotásban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?