Turistalátványosság Szálasi bunkeréből

Régészek dolgoznak a kőszegi hegyekben annak a bunker-erődítménynek a feltárásán, amelyet 1945-ben Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető és vezérkarának tagjai építtettek és használtak.
Bakay Kornél régészprofesszor, a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta: Európában a II. világháború idején mindössze két a kőszegihez hasonló bunkert építettek, az egyik Berlinben Adolf Hitler titkos földalatti főhadiszállása volt, a másik a bajorországi Berchtesgadenban "Sasfészek" néven elhíresült erődítmény.

A professzor szerint legújabb kori történelmünk részét képezik ezek a létesítmények, így feltárásuk a történelemtudományt szolgálja. Bakay Kornél elmondta: a 135 négyzetméter alapterületű bunker 20 méter mélyen található, egy 55, illetve egy 40 négyzetméteres teremből, valamint az azokat és a vészkijáratokat összekötő folyosórendszerből állt.

A háború után felrobbantották

A bunkert a háború után felrobbantották, ezért a feltárási munkák csak lassan haladnak.

A régészeti feltárás a professzor szerint veszélyeket is hordoz, hiszen még ma is aktív robbanószerkezetekre találhatnak, ezért a munkájukat tűzszerészek segítségével végzik.

Oral history: kőművesek a források

A régészprofesszor hozzáfűzte: csak egy hozzávetőleges alaprajz áll a rendelkezésükre, amelyet a bunker-erődítményt építő, még ma is élő kőművesek visszaemlékezései nyomán készítettek.

A professzor elmondása szerint a régészeti feltáráshoz állami segítséget nem kaptak, annak költségeit helyi vállalkozók finanszírozzák.

Bakay Kornél úgy véli, hogy a bunker rövidesen a nagyközönség számára is látogatható lesz, ami reményei szerint hozzájárul majd Kőszeg idegenforgalmának növekedéséhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04