Tereskovának botrányéletmű-kiállítása nyílik

Nagy Kriszta kiállítja szókimondó szövegei miatt ki nem adott lemezének borítóit, hétméteres maszturbálós képét és néhány soha nem látott munkáját pénteken a WAX-ban.

A Nagy Kriszta néven ismert Tereskova karrierje új szakaszba lépett, mivel botrányos projektjei után, polgári módon életmű-kiállítást rendez. A péntek este nyíló kiállítás helyszíne az egykori MEO galéria, amely Wax néven indult újra.

A kiállításon láthatóak lesznek egészen friss munkák, például az a 22 lemezborító, amelyet szövegei miatt ki nem adott lemeze számára tervezett. A művésznő elmondta, a legnagyobb munkája egy hét és fél méter hosszú festmény, amelyen két darab Nagy Kriszta maszturbál egymással szemben.

Kortárs képzőművész?

Nagy Kriszta nevét a Lövölde téri 1x1 tábla óriásplakát projekt ismertette meg a képzőművészet iránt érdeklődőkkel. Kortárs festőművész vagyok! című plakátja jelölte ki azt az irányt, amely napjainkig jelöli ki munkásságát.

Munkáinak középpontjában ő maga áll, esetleg fekszik. Művei a műalkotás, a nő és a művész helyét keresik a tömegmédia által meghatározott világban.

Ugyanez a kurátor, Bencsik Barnabás tolmácsolásában így hangzik: "Művészi pozíciójának és alkotói attitűdjének egyik legfontosabb eleme a különböző "szerepek" váltogatása, a lubickolás a sajátos kulturális és mediális kontextusokban a nyilvánosság előtt. Nagy Kriszta művészetében, olyan egymással szoros összefüggésben levő témákat jár körül, mint a női test, a szexuális identitás, a szexuális viselkedés, művészet és művészeti piac, a művész(et) mint árucikk, a tömegmédia és a vadkapitalizmus hatása a kortárs művészeti stratégiákra."

Az mindenesetre biztos, hogy Nagy Kriszta nem áll meg a vászonnál, hanem felhasználja a bulvársajtó nyilvánosságát is. Mindezek mellett Tereskova néven az alternatív zenei szcénában is tevékenykedik. Fellépései, megjelenései és néhány munkája is rájátszik a botrányra, aminek révén ismeri a nevét a szélesebb, nem művészetrajongó közönség is.

Mostani kiállításán láthatóak lesznek új, eddig még ki nem állított alkotások: hagyományos festmények, a manipulált fotók és mozgóképes munkák.

A kiállítást ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda szervezi.

A helyszín az egykori bőrgyár épülete, amely évekig MEO néven működött. A tulajdonosok szakítása után a komplexum évekig üresen állt, majd tavaly nyáron az ingatlantulajdonos lánya kezdett kiállításokat szervezni. A kiállítóhely új neve, a tulajdonos, Winkler Márton után WAX (Winkler Art Xperience) lett. A tervek szerint a WAX-ban a Bencsik Barna által vezetett ACAX szervez majd rendszeresen tárlatokat.

WAX, 1047 Budapest, József Attila utca 4-6.
Megnyitó: 2007. március 2. 19 óra
Nyitva: március 3-április 9.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32