Nem játszóház, concept art

Kánikulában lehet strandra is járni. De szerintem nem kell sokat magyarázni, 25-28 fokos vízben nem lehet annyira lehűlni, mint egy múzeum 20 fokos levegőjében.

Mi a Ludwig Múzeumot próbáltuk, azon belül is a Rezonancia - elektromágneses testek című kiállítást, Nikola Tesla születésének 150. évfordulójára. Montreal, Madrid, Rotterdam után Budapesten kilenc kanadai művész munkái, kiegészülve magyar művészek alkotásaival.

Tesla, az utolsó nagy varázslók egyike. A lexikonokban is olyasmit írnak róla, hogy a váltóáram atyja, a második ipari forradalom egyik legzseniálisabb alakja. Maga Merlin is irigykedett például a fotográfiára, melyen Tesla transzformátorának millió voltos kisülései alatt üldögél és olvasgat.

De van egy barátom, aki teljesen komolyan el tudja gondolni, hogy Tesla annak idején már megvalósította a teletranszportálást. Régebben is furcsákat gondoltak róla. 1908-ban, amikor a Tunguzka folyónál becsapódott egy meteor vagy mi, lábra kapott az a pletyka, hogy az elkeseredett Tesla robbantotta fel energiafegyverét. (Akkoriban éppen nagyon ki volt akadva. Azt már kiheverte, hogy Edison kibabrált vele, de ott volt ez a Marconi nevű figura, aki állítólag feltalálta a rádiót, amit már ő korábban feltalált. De hát így jár, aki örökmozgót meg vezeték nélküli energiatovábbítást akar csinálni.)

Az első terem inkább filológusoknak való, egy csomó könyvvel a vitrinekben, de azért a falon van egy poétikus felirat, amivel minden panteista egyet tud érteni:

"A szervetlennek nevezett, holtnak vélt anyag is reagál ingerekre, és egyértelmű tanújelét adja valamely belső lételvnek. Minden létező, lett légyen az szerves vagy szervetlen, eleven vagy tehetetlen, fogékony a külső stimulusra."

Az első műalkotás, melybe belebotlottam, Jean-Pierre Aubé Az elektromágneses tér kifürkészése című installációja, mely sercegéssé alakítja a múzeumban létrejövő elektromágneses tér változásait. Őszintén szólva nem tudtam akkora áhítattal hallgatni, mint amit Arno Penzias és Robert Willson érezhetett, amikor először hallották a 3 kelvin hőmérsékletű kozmikus háttérsugárzást.

Nem mesélem el a kiállítást, de annyit azért elmondok, hogy mindenki kedvence Somlai-Ficsher-Sjölen-Lundbach Agytükör című installációja.

Én például remegő kézzel tettem fel fejemre a sisakot. Most kiderül!

"Kis türelmet, beolvasom az agyadat." - üdvözöl a műalkotás.

És van! Tényleg megjelent a fejem körül a tükörben egy szépen barázdált kék agy. Ez az első bizonyítékom rá.

Mozgatom a fejem. Az agyam meg vele billeg. Hátralépek egyet. Mekkora!

"Csinálj valamit!" - mondja fotósunk, Pisti.

Próbálok gondolkodni. Semmi változás. Beszélek. Semmi. Nézegetem a limbikus rendszeremet. Valami érzelmi aktivitásnak kellene lennie, mert éppen azt magyarázom a Magyar Nemzet fotósának, hogy ha belefényképez engem a kiadványukba, akkor én is ugyanígy fogok eljárni, ha kipróbálja, és úgysem tudja megállni.

Szóval van agyam, csak éppen nem működik, vonom le végső következtetésemet. Idefele jövet is pontosan így éreztem. Vagy talán ez nem is játszóház, hanem valami elfuserált concept art. Ez nem is az én agyam, hanem mindenkinek ezt vetíti? Mindegy. Lefényképezem. És elküldöm minden barátomnak, aki valaha is kételkedett bennem.